
Az eseményen a pályát üzemeltető Iskolás Sportklub igazgatója, Bartus Attila szólt a több mint ötven szülőhöz és kisgyerekhez.
A polgármesteri hivatal ügykezelésbe ideadta nekünk a pályát, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet pályázatán nyert összegből pedig fel tudtuk újítani. A továbbiakban még a két kapu háta mögé egy hálót fogunk felhúzni, hogy megóvjuk a kerítést” – mondta az igazgató.

Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád örömét fejezte ki, hogy sportberuházások is történnek a városban.

Az NSKI elnöke, Szász Jenő beszédében kiemelte, hogy intézményének mennyire fontos Erdély, és azon belül Székelyudvarhely, ezt bizonyítja, hogy számos programot futtat, támogat az NSKI itt. „Az a célunk, hogy gyerekeink egészséges közegben nőjenek fel, és közösséget alkossanak.
– mondta Szász.

A hivatalos szalagvágást követően az ISK és a Hargita SE ifjúsági csapatai barátságos mérkőzést játszottak egymással.
A műgyepes pálya felújítása mintegy 26 ezer euróba került, ebből nemcsak 900 négyzetméternyi műgyepet helyeztek el, hanem kicserélték a kapukat és a világítást, valamint két fedett cserepadot is felállítottak a pálya szélén.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!