Farkaslaka bajnokként utazott Fiatfalvára, és lassan lendült játékba a 23. fordulóban. A hazaiak igyekeztek megnehezíteni az A csoport győztesének dolgát, korán vezetéshez is jutottak. A vendégek az első játékrész hajrájában egyenlítettek, majd a második félidőt jobban bírták fizikálisan, és begyűjtötték a három pontot.
Tovább folyik a harc a dobogós helyezésekért: a Sporting Zetelakán, míg Lövéte Betfalván aratott győzelmet. A címvédő Nagygalambfalva sima vereséget szenvedett Szentábrahámon, így lecsúszott a dobogóról.
Hétfőn döntött a fegyelmi bizottság a Farcád–Nagygalambfalva II. mérkőzésen alkalmazott orvosi asszisztens személyével kapcsolatban benyújtott óvás ügyében. A döntés értelmében marad a pályán elért eredmény (Farcád 3–0-ra győzött).
A szabályzat szerint a játékvezetőnek kell ellenőriznie, hogy megfelelő személy látja-e el az orvosi asszisztensi feladatot, továbbá az
ilyen esetekben csak a mérkőzés kezdete előtt lehet óvást benyújtani a vendégcsapat részéről.
Az említett találkozó végén, az óvás után a játékvezető csak rákérdezett, hogy vannak-e iratai az asszisztensnek, viszont nem ellenőrizte azokat. A fegyelmi bizottság gyűlésén kiderült, hogy a mérkőzés egészségügyi asszisztense valóban az Egészségügyi Líceumban végzett, azonban történelem- és társadalomtudományok szakon. Ez pedig köszönő viszonyban sincs a rá kirótt feladatokkal. Komoly meggondolatlanság a hazai csapat részéről, hiszen saját játékosait is veszélyezteti a hozzá nem értő személy alkalmazásával.
Vasárnap a Homoródszentmárton–Homoródszentpál mérkőzésen tíz percet állt a játék, mivel az orvosi asszisztensnek össze kellett varrnia a vendégek kapusának felhasadt szemhéját.
A B csoportban tovább folytatódtak a meglepő eredmények, az éllovas Székelyvarság újabb vereséget szenvedett, míg a korábbi első Korondi Ifjúság hét mérkőzés után hagyta el ismét győztesen a pályát. A szervezési szabályzat értelmében a csoportgyőzteseknek nem kötelező feljebb lépniük, ha a bajnok úgy dönt, jövőre is ugyanabban a csoportban folytathatja (az A csoport korábbi győztesei, Farkaslaka és Nagygalambfalva sem lépett fel a megyei bajnokságba eddig).
Községi rangadót rendeztek a C csoportban, a feljutásért harcoló Szentmárton Szentpált fogadta. Annak ellenére, hogy a vendégek korán emberhátrányba kerültek, végig nagyot küzdöttek és 1–1-es döntetlent játszottak. Közel álltak a győzelemhez is, az utolsó másodpercekben, amikor a szentmártoni kapus is a vendégek tizenhatosa körül volt,
egy szentpáli játékos meglógott a labdával, ám nem tudta az üres kapuba rúgni, így a szabadnapos Siménfalva megtartotta előnyét.
A 2018-as labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszában a negyeddöntők következnek. A június 6-án 17.30-ra tervezett negyeddöntők párosításai: Szépvízi MŰ II.–Szépvízi MŰ I., Tusnádi Piliske–Homoródalmási Homoród, Fiatfalvi Sóskút SE–Székelykeresztúri Egyesülés és Szentegyházi Vasas–Farkaslaki SE.
Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 23. forduló:
A csoport
Szentábrahám–Nagygalambfalva 5–3 (1–1), vezették Fodor J. – Szabó A., Bartos L., gólszerzők Murvai István (22., 87., 90+1.), Koszó Zsolt (52.), Lőrinczi Endre (80.), illetve Banka Levente (12., 89.), Csíki Szabolcs (61.);
Felsőboldogfalva–Malomfalva 0–4 (0–2), vezették Szabó A. – Szabó Sz., Csíki I., gólszerzők Szász Sándor (4., 11.), Andrási Csaba (85.), Sinka Lajos (87.);
Fiatfalva–Farkaslaka 1–3 (1–1), vezették Pál A. – Kiss T., Csíki A., gólszerzők Andrási Gyula (5.), illetve Kovács Tamás (44.), Boda Krisztián (74.), Jankó Levente (89.);
Zetelaka–Udvarhelyi Sporting 1–3 (0–2), vezették Tifán A. – Karsai A., Incze D., gólszerzők Képíró Róbert (67.), illetve Gudor Elemér (36.), Balázsi Csaba (44.), Balázsi Zoltán (72.);
Betfalva–Lövéte 2–6 (1–1), vezették Kovács B. – Tamási Z., Nagy Z., gólszerzők Zoltáni Róbert (33., 85.), illetve Fórika Zsolt (4., 70.), Márton Molnár Örs (50., 66.), Kelemen Emil (78.), Alin Busuioc (87.);
Agyagfalva–Székelyszentlélek 2–3 (1–1), vezették Fodor J. – Ivácsony Zs., Kecseti H., gólszerzők Nagy Attila (18.), Birtalan Szabolcs (61.), illetve Miklós Levente (39.), Albert Ferenc (56.), Hajdó István (67.);
Szentegyháza csapata szabadnapos volt.
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – A csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Farkaslaka SE | 24 | 19 | 4 | 1 | 81–40 | 61 |
2. | Lövétei Egyesülés | 24 | 15 | 5 | 4 | 76–31 | 50 |
3. | Székelyudvarhelyi Sporting | 24 | 16 | 2 | 6 | 78–50 | 50 |
4. | Nagygalambfalva SE | 24 | 14 | 4 | 6 | 88–43 | 46 |
5. | Zetelaki Fenyő | 24 | 11 | 4 | 9 | 55–55 | 37 |
6. | Agyagfalvi Lendület | 24 | 10 | 5 | 9 | 53–55 | 35 |
7. | Malomfalvi Ifjúság | 24 | 9 | 6 | 9 | 45–45 | 33 |
8. | Fiatfalvi Sóskút | 24 | 9 | 3 | 12 | 63–67 | 30 |
9. | Betfalvi Küküllő | 24 | 8 | 3 | 13 | 50–72 | 27 |
10. | Szentábrahám SE | 24 | 7 | 1 | 16 | 53–90 | 22 |
11. | Szentléleki Nyikó | 24 | 6 | 3 | 15 | 56–80 | 21 |
12. | Szentegyházi Vasas | 24 | 5 | 5 | 14 | 49–68 | 20 |
13. | Felsőboldogfalvi FTK | 24 | 3 | 3 | 18 | 36–87 | 12 |
B csoport, 23. forduló
Parajdi SE–Székelyvarság 3–0 (3–0), vezették Tifán A. – Karsai A., Incze D., gólszerzők Gagyi Zsolt (3.), Kénesi Lehel (17.), Takács Levente (42.), kiállítva Fülöp Zoltán (90., Parajd);
Bogárfalva–Bögöz 7–1 (3–0), vezették Ilyés Cs. – Incze Á., Csiszár F., gólszerzők Györgydeák Milán (12., 81.), Geréb L. Imre (39., 78.), Miklósi Endre (45.), Telekfavi Norbert (57.), Boér András (79., öngól), illetve Csomor Csaba (88.);
Farcád–Székelyderzs 2–6 (1–3), vezették Tamási Z. – Kovács B., Nagy Z., gólszerzők Szélyes Levente (34.), Sándor Mátyás (57.), illetve Dénes Ákos (13., 49.), Orbok Csaba (26., 76.), István Adrián (28.), Elekes Béla (88.);
Gagy–Hodgya 4–1 (2–0), vezették Kiss I. – Ráduly I., Fazakas L., gólszerzők Karda Zsolt (44., 45., 58.), Vári Ottó (84.), illetve László Csaba (69.);
Korondi Ifjúság–Alsóboldogfalva 8–0 (5–0), vezették Hegyi H. – Puja T., Bán Zs., gólszerzők Ambrus Zoltán (30., 42., 71., 83.), Máthé Szabolcs (34.), Kis Gyula (36., 41.), Dán Attila (78.);
Nagygalambfalva II.–Kápolnásfalu 3–2 (3–0), vezették Barabás Z. – Bíró E., Kovács L., gólszerzők Szőcs Attila (11.), Miklósi Zoltán (33.), Valentin Udrea (34.), illetve Both Lajos (69., 77.);
a Csekefalva–Zetelaka II. találkozót június 10-ére halasztották.
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – B csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Székelyvarság | 26 | 18 | 1 | 7 | 98–47 | 55 |
2. | Korondi Ifjúság | 26 | 16 | 3 | 7 | 82–63 | 51 |
3. | Zetelaka II. | 26 | 15 | 4 | 7 | 79–44 | 49 |
4. | Farcád | 26 | 14 | 4 | 8 | 70–52 | 46 |
5. | Nagygalambfalva II. | 26 | 13 | 2 | 11 | 62–54 | 41 |
6. | Bögöz | 26 | 11 | 4 | 11 | 58–63 | 37 |
7. | Hodgya | 26 | 11 | 3 | 12 | 71–88 | 36 |
8. | Gagy | 26 | 9 | 6 | 11 | 42–52 | 33 |
9. | Kápolnás | 26 | 8 | 8 | 10 | 73–71 | 32 |
10. | Parajdi SE | 26 | 10 | 2 | 14 | 69–70 | 32 |
11. | Székelyderzs | 26 | 9 | 3 | 14 | 56–66 | 30 |
12. | Alsóboldogfalva | 26 | 9 | 3 | 14 | 46–81 | 30 |
13. | Csekefalva | 26 | 8 | 5 | 13 | 70–89 | 29 |
14. | Bogárfalva | 26 | 5 | 4 | 17 | 49–85 | 19 |
C csoport, 23. forduló
Kissolymos–Kobátfalva 2–1 (1–1), vezették Ráduly I. – Kiss I., Fazakas L., gólszerzők Fogarasi Szilárd (19.), Demeter Zoltán (73.), illetve László Attila (12.);
Kányád–Homoródszentpéter 11–2 (6–1), vezették Hegyi H. – Csíki I., Farkas H., gólszerzők Nagy Hunor (12.), Péter Róbert (20.), Toró Szilárd (22., 27.), Zoltán Ferenc (24., 30., 48., 50., 51., 54., 89.), illetve Gedő Lehel (16.), Vas László (77.);
Betfalvi Ifjúság–Máréfalva 2–2 (0–0), vezették Pál A. – Kovács T., Csíki A., gólszerzők Gubacsi Gábor (69.), Béres Attila (76.), illetve Sebők Tóni (51.), Kolozsi Hunor (85.);
Alsósófalva–Parajdi SK 0–3 (0–1), vezették Ilyés Cs. – Incze Á., Puja T., gólszerzők Simófi Zoltán (6.), Laczkó Dávid (71., 88.);
Oklánd–Zeteváralja 3–2 (2–1), vezették Szabó Sz. – Csiszár F., Joó R., gólszerzők Cseke Csongor .(7., 38., 52.), illetve Miklós Attila (12.), Fazakas Szabolcs (87.);
Homoródszentmárton–Homoródszentpál 1–1 (1–0), vezették Fodor J. – Ivácsony Zs., Kecseti H. gólszerzők Bodor Ernő (8.), illetve Farkas Zoltán (78.), kiállítva Kovács Béla (22., Szentpál);
Siménfalva szabadnapos volt.
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – C csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Siménfalva | 24 | 20 | 2 | 2 | 92–31 | 62 |
2. | Szentmárton | 24 | 17 | 5 | 2 | 59–17 | 56 |
3. | Kissolymos | 24 | 13 | 3 | 8 | 62–44 | 42 |
4. | Kobátfalva | 24 | 13 | 2 | 9 | 57–41 | 41 |
5. | Parajd SK* | 24 | 12 | 5 | 7 | 64–45 | 35 |
6. | Zeteváralja | 24 | 10 | 5 | 9 | 44–55 | 35 |
7. | Szentpál | 24 | 10 | 4 | 10 | 47–52 | 34 |
8. | Máréfalva | 24 | 10 | 3 | 11 | 54–57 | 33 |
9. | Alsósófalva | 24 | 7 | 3 | 14 | 39–61 | 24 |
10. | Kányád | 24 | 7 | 1 | 16 | 60–76 | 22 |
11. | Oklánd | 24 | 7 | 0 | 17 | 45–88 | 21 |
12. | Szentpéter | 24 | 5 | 4 | 15 | 47–79 | 19 |
13. | Betfalvi Ifjúság | 24 | 4 | 5 | 15 | 37–61 | 17 |
A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!