A Románvásári VSK otthonában lépett pályára pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának huszonötödik játéknapján. A hazaiak remek őszi idényt tudtak le, sokáig harcban voltak a dobogós helyekért. Ezzel szemben a tavaszi szezonjuk már sokkal gyengébb volt, alig gyűjtöttek pontot, így visszacsúsztak a tabellán.
Az SZFC épp fordítva teljesített, sokkal jobban szerepelt a bajnokság második felében, így egyre biztosabbnak tűnik, hogy jövőre is a harmadosztály mezőnyében folytathatja.
Igazán kevés helyzet alakult ki a párharc első felvonásában, jobbára a házigazda építkezett, sok hibát vétett, így az udvarhelyiek még azelőtt tisztázni tudtak, hogy a kapu előtérébe kerülhetett volna a játékszer.
A védekezésből pár ellentámadást próbált felépíteni a vendégcsapat, Csifót kétszer is jól ugratták, lövésig viszont nem jutott el a csatár.
A legnagyobb lehetőség a románvásáriak előtt adódott, a 36. percben huszonkét méterről végezhettek el szabadrúgást: a beívelésbe Filip öklözött bele, a kipattanót a hazaiak szedték össze, azt pedig Netbai lőtte rá, a hálóőr lábbal hárított.
Az eredményjelzőn a 0–0 jól tükrözte a félidőben történteket.
A második játékrészben feltolta a védekezést az SZFC, az edző, Mészáros Alpár megérezhette, hogy többet is ki lehet csikarni, mint az egy pontot. Az 52. percben Modra küzdött meg egy lecsorgó labdáért, elcsípte a védő előtt, jobbszélen, kissé kisodort állapotból tizenötről rászúrta, a kapus védett.
Négy minutummal később még egy udvarhelyi gólszerzési szituáció adódott, Auraș a tizenhatos széléről csavarta rá, a hálóőr már verve volt, a játékszer a kapufáról pattant vissza.
Az utolsó negyedórában nyíltsisakos játék zajlott a játéktéren, hol az egyik, hol a másik kapunál voltak helyzetek. Netbai, majd Györgydeák előtt az utolsó pillanatban tisztáztak a védők.
A 75. percben szöglethez jutott az SZFC, Chifu ívelte a hosszúra, Mintaș középre továbbította Csíkinak, aki jól vette észre a remek ütemben érkező Györgydeákot, a csereként a pályára lépő fiatal támadó ötről bepattintotta (0–1).
A hátralévő időt a biztos védekezéssel töltötte az udvarhelyi alakulat, a fiúk jól zártak, a kapus, Filip is jól avatkozott a játékba, pár beívelést lehúzott. Az egyenlítésre megvolt a lehetőségük, Netbai tekerte középre, Florea fejelte rá, de a labda fölé szállt.
Nagy győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC, főképp a második félidő játéka alapján maximálisan rászolgált a három pontra.
A lefújást követően a tréner, Mészáros Alpár elégedetten nyugtázta:
Az udvarhelyiek számára jövő hét végén következik az FK Csíkszereda elleni Hargita megyei rangadó.
Labdarúgó 3. Liga, 1. csoport, 25. forduló:
Románvásári VSK–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–0),
gólszerző: Györgydeák Apor (75.).
SZFC: Ricardo Filip – Csíki Norbert, Székely Ervin, Bogdan Mintaș, Szabó Géza (Birtalan Alpár, 64.) – Péter Mózes, Tankó Előd Modra Lehel, Daniel Chifu – Ion Marian Auraș (Ribarics Roland, 89.), Csifó István (Györgydeák Apor, 59.).
A másik pénteki meccsen:
CSM Pașcani–Sănătatea Darabani 0–0
Szombaton 17 órától:
Sporting Liești–Bákói Aerostar
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Szászhermányi FC
FK Csíkszereda–Galaci Suporter Club Oțelul
Kézdivásárhelyi KSE–CSM Focșani
Avântul Valea Mărului–Bucovina Rădăuți 0–3 (játék nélkül)
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!