A tavasz beálltával akadt pár csapatvezető, aki a pályákon található víz miatt újabb halasztást kért, ám végül minden betervezett találkozót lejátszottak. Két együttessel kevesebb sorakozott fel a rajtnál, hiszen az A csoportból a Szentlélek, míg a C csoportból a Betfalvi Ifjúság állt ki – hátramaradt mérkőzéseiket 3–0-ra elveszítik.
Sok csapat először játszott mérkőzést idén, ez pedig meg is látszott a játékukon.
Az A csoport éllovasa, a Székelyudvarhelyi Sporting az Agyagfalvi Lendületet fogadta. A házigazdák, ha nem is játszottak mindig jól, a szünetig háromgólos előnyre tettek szert.
Térfélcsere után azonban visszaesett a játékuk, és sokat hibáztak, a vendégek pedig fokozatosan ledolgozták hátrányukat, és a hajrában egyenlítettek.
A Sporting botlását nem tudta kihasználni Lövéte, Zetelakán a hosszabbítás második percében szerzett góllal tudta döntetlenre menteni a találkozót.
Nagygalambfalva egy szögletet követően megszerezte a vezetést Malomfalva ellen, a vendégek viszont a körzetiben ritkán látható ollós góllal egyenlítettek. A második félidőben a galambfalviak újabb két találatot szereztek, a hátramaradt húsz percben pedig hiába irányította a játékot Malomfalva, nem tudott szépíteni. Farkaslaka hazai pályán kiütötte Betfalvát, így feljött a harmadik helyre.
A B csoportban a listavezető Zetelaka II. játékosai jó formában kezdték el a tavaszi idényt – köszönhetően annak is, hogy a télen terembajnokságot rendeztek a településen –, Farcádról hozták el a három pontot a 6. Liga rangadóján, így előnyük tovább nőtt az élen.
Hodgyában nyerni tudott a Korondi Ifjúság, és feljött a második helyre.
Bogárfalva három játékost is igazolt a visszalépett Szentlélektől, és jól is kezdett Csekefalva otthonában, két szép akcióból is betalált, így a szünetben 2–0-ra vezetett. A házigazdák játéka feljavult, két értékesített büntetőből egyenlítettek, majd a győztes gólt is megszerezték.
Tavaly ősszel felfüggesztették a csekefalvi pályát, mivel a kapu csak nyomokban tartalmazott fehér színt, továbbá hiányzott a kerítés is. Ezt a csekefalviak pótolták, így a csapat otthon játszhatott.
A C csoportban Kányádba látogatott az éllovas Szentmárton, és korán vezetéshez jutott. Az ambiciózus, fiatal kányádiak nagyot küzdöttek, és fordítani tudtak. A mérkőzés végül döntetlennel ért véget, Szentmárton a 89. percben egy 35 méterről eleresztett szerencsés lövéssel egyenlített.
A pálya egy része nagyon vizes volt, továbbá a vonalazását nem fehér fűrészporral vagy mésszel oldották meg, így alig látszott.
A bajnokság szervezői felkérik a pályagondnokokat, hogy a vonalazást mindig jól láthatóan oldják meg. Kobátfalva Oklándon nyert, hátrányát egy pontra csökkentette Szentmártonnal szemben.
A játékvezetői lap hivatalos papírnak számít, így kitöltésekor a korrektor használata nem engedélyezett.
Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, A csoport, 14. forduló:
Udvarhelyi Sporting–Agyagfalva 3–3 (3–0), vezették Kovács B. – Bíró E., Tamási Z., gólszerzők Mihály Árpád (17.), Balázsi Csaba (24.), Bak István (45.), illetve Székely Imre (56.), Nagy Attila (61., 82.);
Szentegyháza–Felsőboldogfalva 2–0 (2–0), vezették Szabó Sz. – Bán Zs., Feleki B., gólszerzők Márton Zsolt (39.), Balázs László (44.);
Farkaslaka–Betfalva 7–1 (3–0), vezették Fodor J. – Szécsi B., Nagy Z., gólszerzők Sipos Csongor (23.), Gergely Tamás (31., 53.), Boda Krisztián (45.), Dénes Botond (48., 68.), Hadnagy Balázs (59.), illetve Mére Levente (78.);
Székelyvarság–Fiatfalva 6–1 (2–1), vezették Hegyi H. – Joó R., Kovács L., gólszerzők Berkeczi Ervin (33., 50., 89.), Tifán Bernát (43.), Pál Attila (46.), Imre Domokos (84.), illetve Barabás Barna (38.);
Zetelaka–Lövéte 2–2 (0–1), vezették Szabó A. – Bíró E., Csíki A., gólszerzők Tornai Benjamin (57.), Boér Loránd (80.), illetve Demeter Emil (44.), Sorin Busuioc (90+2.);
Nagygalambfalva–Malomfalva 3–1 (1–1), vezették Sárkány J. – Incze D., Ráduly I., gólszerzők Kecseti Béla (36.), Csíki Dénes (58.), Kovács Levente (67.), illetve Birtalan Barna (45);
Szentábrahám–Szentlélek 3–0 (játék nélkül).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Lövétei Egyesülés | 26 | 19 | 3 | 4 | 80–32 | 60 |
2. | Udvarhelyi Sporting | 26 | 17 | 3 | 6 | 89–51 | 54 |
3. | Farkaslaki SE | 26 | 15 | 5 | 6 | 94–39 | 50 |
4. | Malomfalvi Ifjúság | 26 | 13 | 7 | 6 | 68–47 | 46 |
5. | Szentegyházi Vasas | 26 | 14 | 3 | 9 | 63–42 | 45 |
6. | Szentábrahámi Andycom | 26 | 14 | 3 | 9 | 62–48 | 45 |
7. | Nagygalambfalvi SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 46–37 | 41 |
8. | Székelyvarsági Tartód SE | 26 | 11 | 2 | 13 | 59–57 | 35 |
9. | Agyagfalvi Lendület | 26 | 9 | 7 | 10 | 73–59 | 34 |
10. | Zetelaki Fenyő | 26 | 10 | 4 | 12 | 47–63 | 34 |
11. | Betfalvi Küküllő | 26 | 10 | 3 | 13 | 63–70 | 33 |
12. | Felsőboldogfalvi FTK | 26 | 5 | 5 | 16 | 34–90 | 20 |
13. | Fiatfalvi Sóskút | 26 | 5 | 3 | 18 | 37–90 | 18 |
14. | Szentléleki Nyikó | 26 | 1 | 0 | 25 | 19–109 | 3 |
B csoport, 14. forduló:
Bögöz–Nagygalambfalva II. 4–0 (1–0), vezették Fodor J. – Szécsi B., Nagy Z., gólszerzők Csomor Csaba (37.), Banka Levente (53., 84.), Gál Zsolt (63.);
Alsóboldogfalva–Kápolnás 1–1 (0–0), vezették Fazakas K. – Barabás Z., Kiss T., gólszerzők Borbély Lóránt (61.), illetve Both Lajos (63.);
Farcád–Zetelaka II. 0–3 (0–2), vezették Tamási Z. – Lőrincz Gy., Puja T., gólszerzők Csergő Szilárd (30.), Miklós Attila (37., 64.);
Gagy–Székelyderzs 4–0 (1–0), vezették Kiss I. – Ráduly I., Fazakas L., gólszerzők Fazakas Árpád (45.), Szász Norbert (57.), Fábián Szabolcs (64.), Gál Levente (85.);
Siménfalva–Parajdi SE 1–2 (1–0), vezették Hegyi H. – Joó R., Madaras Sz., gólszerzők Keresztes István (22.), illetve Laczkó Levente (36.), Kénesi Lehel (86);
Hodgya–Korondi Ifjúság 1–3 (0–1), vezették Szabó A. – Csíki A., Ozsváth A., gólszerzők Dávid István (88.), illetve Ambrus Zoltán (69., 90+2.), Máté Márton Szabolcs (13.);
Csekefalva–Bogárfalva 3–2 (0–2), vezették Incze D. – Sárkány J., Kányádi N., gólszerzők Gál Attila (51., 72., 79.), illetve Balog Arnold (32.), Magyari András (37.).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Zetelaka II. | 26 | 20 | 3 | 3 | 70–30 | 63 |
2. | Korondi Ifjúság | 26 | 18 | 3 | 5 | 68–39 | 57 |
3. | Siménfalvi Ifjúság | 26 | 14 | 3 | 9 | 74–46 | 45 |
4. | Bogárfalvi Gordon | 26 | 12 | 5 | 9 | 77–70 | 41 |
5. | Csekefalvi Fortuna | 26 | 10 | 8 | 8 | 71–64 | 38 |
6. | Parajdi SE | 26 | 11 | 4 | 11 | 69–70 | 37 |
7. | Farcádi SE | 26 | 10 | 6 | 10 | 43–53 | 36 |
8. | Bögözi SE | 26 | 10 | 5 | 11 | 54–53 | 35 |
9. | Gagyi Gagyvize | 26 | 9 | 6 | 11 | 39–42 | 33 |
10. | Kápolnási SE | 26 | 8 | 5 | 13 | 58–66 | 29 |
11. | Alsóboldogfalvi Akarat | 26 | 8 | 3 | 15 | 56–74 | 27 |
12. | Nagygalambfalva II. | 26 | 8 | 3 | 15 | 45–83 | 27 |
13. | Székelyderzsi SE | 26 | 7 | 3 | 16 | 60–77 | 24 |
14. | Hodgyai Budvár | 26 | 6 | 5 | 15 | 59–76 | 23 |
C csoport, 12. forduló:
Homoródszentpál–Parajdi SK 1–0 (0–0), vezették Szabó Sz. – Feleki B., Joó R., gólszerző Piroska Róbert (80.);
Alsósófalva–Kissolymos 3–2 (1–1), vezették Kovács T. – Kovács L., Szente Zs., gólszerzők Fülöp Mihály (3.), Fülöp Dávid (59.), Lukács Norbert (63.), illetve Fogarasi Szilárd (30., 75.);
Kányád–Homoródszentmárton 2–2 (0–1), vezették Fodor J. – Szécsi B., Hadnagy Á., gólszerzők Forró Csaba (68.), Zoltán Ferenc (87.), illetve Fülöp Ede (12.), Kis Zsolt (89.);
Oklánd–Kobátfalva 1–2 (0–2), vezették Bíró B. – Lőrincz Gy., Puja T., gólszerzők Elekes Zoltán (65.), illetve Somai Szabolcs (8.), Osváth Attila (44.);
Betfalvi Ifjúság–Homoródszentpéter 0–3 (játék nélkül);
Zeteváralja szabadnapos volt.
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Homoródszentmártoni Reménység | 20 | 17 | 1 | 2 | 88–20 | 52 |
2. | Kobátfalvi Nyikó | 20 | 13 | 4 | 3 | 51–24 | 43 |
3. | Zeteváraljai SE | 20 | 13 | 2 | 5 | 48–27 | 41 |
4. | Homoródszentpáli Radicza | 20 | 8 | 5 | 7 | 31–40 | 29 |
5. | Oklándi Rika | 20 | 9 | 1 | 10 | 42–42 | 28 |
6. | Parajdi SK | 20 | 8 | 3 | 9 | 47–41 | 27 |
7. | Kányádi SK | 20 | 7 | 5 | 8 | 53–64 | 26 |
8. | Homoródszentpéteri SE | 20 | 8 | 1 | 11 | 41–44 | 25 |
9. | Kissolymosi SE | 20 | 6 | 2 | 12 | 45–55 | 20 |
10. | Alsósófalvi SE* | 20 | 6 | 3 | 11 | 32–59 | 15 |
11. | Betfalvi Ifjúság | 20 | 1 | 1 | 18 | 10–72 | 4 |
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!