Hirdetés

Három pontért küzd az SZFC

A Szászhermánytól kikapott az udvarhelyi együttes, a Metalosportot viszont megverné
Fotó: Barabás Ákos

2017. szeptember 07., 14:35

Folytatódik a labdarúgó 3. Liga, a hét végén a harmadik forduló mérkőzéseit rendezik. A Székelyudvarhelyi FC hazai pályán játszik, szombaton 17 órakor a Galaci Metalosport együttesét fogadja a sétatéri stadionban.

2017. szeptember 07., 14:35

Egyik együttes sem szerzett még pontot az idei bajnokságban. Az SZFC hazai pályán 5–1-re kikapott Szászhermánytól, míg idegenben 3–1 arányban alulmaradt a Galaci Suporter Club Oțelul-al szemben. A Metalosport még gólt sem lőtt, városi riválisa otthonában és hazai pályán, a Románvásári VSK ellen is 8–0-ra kapott ki.

„Folytatjuk a munkát, még kell egy kis idő, míg igazán összeszokik a csapat. Galacon már jobban játszottunk, mint az első mérkőzésünkön. Ha megtartjuk ezt a fejlődést, akkor nem lehet probléma szombaton megszerezni a három pontot.

Hirdetés

A hírek szerint egy könnyebb ellenfél érkezik, reméljük az első győzelmünk mellé jó játék is párosul.

Kicsivel jobban is nézünk ki, hiszen annak ellenére, hogy Csíki Dénes továbbra is sérüléssel bajlódik, Gabriel Radicof és Claudiu Gâlea is játékra jelentkezett” – összegzett Gálhidi György, az SZFC vezetőedzője.

Az FK Csíkszereda pénteken Románvásáron játszik, míg a Kézdivásárhelyi KSE szombaton Barcarozsnyót fogadja.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 3. forduló:
pénteken, 17 órától
Románvásári VSK–FK Csíkszereda
szombaton 17 órától
Székelyudvarhelyi FC–Galaci Metalosport
CSM Focșani–Galaci Suporter Club Oțelul,
Bucovina Rădăuți–Szászhermányi FC
Sănătatea Dărăbani–Bákói Aerostar
Avântul Valea Mărului–Sporting Liești
Kézdivásárhelyi KSE–Barcarozsnyói Olimpic Cetate.
A CSM Pașcani szabadnapos lesz.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!