Az FRF által közzétett 13 csapatos listán szerepelnek azok a klubok is, amelyek az előző szezon végén kiestek a harmadosztályba (a CSM Alexandria, a CS Tunari és a Dési Unirea ), de még reménykednek abban, hogy néhány frissen feljutott klub nem tudja vállalni a megmérettetést, így mégis a másodosztályban folytathatják.
A listáról hiányoznak azok a csapatok, amelyek a felsőházi rájátszásban a szuperligás részvételért harcoltak, mivel ezen klubok korábban megkapták az élvonalhoz szükséges licencet, amivel automatikusan jár a 2. Ligában való indulás joga is.
Korábban négy együttes, a Ceahlăul Piatra Neamț, a Concordia Chiajna, a Viitorul Pandurii Tg. Jiu és a CSM Alexandria nem kapta meg ezt a jogot, ám fellebbeztek, és a friss listán mindannyian rajta vannak.
A bajnokság a tervek szerint augusztus 3-án rajtol, a program elkészítésének dátumát még nem közölte az FRF.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!