„Az utolsó héten nem tudtunk úgy készülni, ahogy szerettünk volna. A mérkőzés is rosszul kezdődött, a nyolcadik percben már 2–0-ra vezetett az ellenfél. Ezután Geréd Erika hagyott ki egy üres kapus ziccert, majd a szünet előtt jött a hazaiak újabb gólja. Szépíteni csak 6–0 után sikerült, Mitri Rita révén, majd egy büntetőt is elhibáztunk. Székely János edzőnek nagyon nehéz dolga volt, hiszen
csak tizenkét játékos utazott el, taktikai cserét már tíz perc után végre kellett hajtania, majd Mădălina Marinescu megsérült, így gyakorlatilag szinte végig emberhátrányban játszottunk.
Összesítve nagyon jó szezont zártunk, hiszen az utolsó meccsig meg volt az esélye, hogy akár az első helyen végezzünk” – összegzett László Béla, a klub elnöke.
Egyébként a lányoknak még nem járt le a szezon, hiszen június 30. és július 2. között a Vasas Femina lesz a házigazdája az U15-ös országos bajnokság tizenkét csapatos döntőjének.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!