Hirdetés

Hajrágóllal nyert, harmadik az UTA

Mindhárom pontot kiharcolták az aradi piros-fehérek
Fotó: Facebook/UTA Arad

2021. augusztus 30., 23:34

Az aradi labdarúgócsapat nehezen kiharcolt, de annál értékesebb vendégsikerrel vonult a nemzetközi szünetre. Korábban az Academica Clinceni és a CS Mioveni döntetlent játszott.

2021. augusztus 30., 23:34

Két mérkőzés maradt hétfőre a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának hetedik fordulójából, elsőként az Academica Clinceni és a Mioveni csapott össze a bukaresti Dinamo Stadionban.

Hirdetés

A sereghajtó ilfovi gárda a szlovák Denis Ventura révén a 18. percben vezetést szerzett a találkozón. Ezt sikerült is megőriznie egészen a 77. percig, amikor is Alexandru Buziuc egyenlített egy büntetőből. Kevéssel a hosszabbítás előtt a Clinceni is tizenegyeshez jutott, ám az argentin Bautista Cascini szándékát kitalálta Răzvan Ducan, az Argeș megyeiek kapusa, aki bravúrjával egy pontot mentett csapatának.

A Clinceni hét forduló után mindössze két ponttal szerénykedik és Ilie Poenaru vezetőedző kész távozni a klubtól.

Az újonc sárga-zöldek ezzel szemben 3–1–3-as mérleggel hetedikek a 16 csapatos mezőnyben.

A nemzetközi szünet előtti utolsó találkozón az Aradi UTA gárdája Medgyesre látogatott. Bálint László legénysége az előző két bajnokiját egyaránt megnyerte és jó sorozatát folytatta a gyengélkedő Gaz Metan ellen, amely sorozatban negyedik meccsét veszítette el a ligában.

A mérkőzés egyetlen góljára a 90. percig kellett várni, egy remek indítást befutva Liviu Antal hozta kihagyhatatlan helyzetbe David Miculescut, aki nem hibázott a kapu torkában.

Az UTA a listavezető Kolozsvári CFR és a Rapid mögött harmadik a tabellán, míg a Medgyes maradt az utolsó előtti, azaz a 15. helyen.

Az élvonalban szűk kéthetes szünet következik, a nyolcadik fordulót a szeptember 11-i hétvégén rendezik.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 7. forduló
Hétfői játéknap:

Academica Clinceni–CS Mioveni 1–1 (1–0)
Gól: Ventura (18.), ill. Buziuc (77., büntetőből)

Medgyesi Gaz Metan–Aradi UTA 0–1 (0–0)
Gól: Miculescu (90.)

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Elhagyta az FK Csíkszeredát a hátvéd

Távozik az FK Csíkszereda keretéből Maks Čelić – jelentette be hétfőn délután közösségi médiás felületén a klub. A tavaly augusztusban érkezett horvát hátvéd mindössze öt hónapot követően elköszön a piros-feketéktől.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Ilyés Róbert sem a pályával, sem a játékvezetői ítéletekkel nem volt elégedett

Zord bukaresti időben, nehéz körülmények között szenvedett 1–0-s vereséget az FK Csíkszereda az FCSB otthonában. A találkozót követően a két együttes vezetőedzője és a Hargita megyeiek kapusa értékelte a mérkőzést.

A zord időjárással és a bajnokkal is megküzdött az FK Csíkszereda (videóval)

A szélsőséges időjárás ellenére igyekezett helytállni a román fővárosban az FK Csíkszereda, ám végül egygólos vereséget szenvedett a regnáló bajnok FCSB otthonában. A Hargita megyei gárda próbálkozott, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Új taggal bővült az FK Csíkszereda igazgatótanácsa

Ülésezett az FK Csíkszereda labdarúgóklub igazgatótanácsa, amely új taggal bővült: Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke is csatlakozott a vezetőtestülethez.

A végjátékban fordított a sereghajtó ellen a Kolozsvári CFR (videóval)

Kétszer is hátrányba került hazai pályán a Bukaresti Metaloglobusszal szemben a Kolozsvári CFR, amely a végjátékban fordítani tudott, és újabb győzelmével folytatja a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.

Három napon belül két fővárosi csapattal találkozik idegenben az FK Csíkszereda

Két idegenbeli mérkőzés vár három nap leforgása alatt az FK Csíkszeredára a labdarúgó Szuperligában: a piros-feketék az FCSB és a Bukaresti Metaloglobus ellen próbálnak pontokat szerezni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!