Hirdetés

Habár már a 25. kiírásnál tart, lesz újonc csapat az Udvarhely körzetis teremtornán

Négy csoportban zajlanak a mérkőzések, majd következik a kieséses szakasz
Fotó: László Ildikó

Tizenhat csapattal szombaton reggel elkezdődik az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek számára rendezett teremtorna a városi sportcsarnokban. A szervezőket kérdeztük.

Tizenhat együttes nevezését fogadták el a jubileumi, 25. kiírásához érkezett sporteseményre, a sorsolást január közepén tartották. A csoportmeccseket szombaton, a kieséses szakaszt vasárnap játsszák.

További részletekről itt írtunk.

Kapcsolódó

Habár már a 25. kiírásnál tartunk, még mindig van olyan csapat, mint Etéd, amely most jön először a teremtornára. Előzetesen húsz csapatra számítottunk, ám végül tizenhatan jelentkeztek.

Volt olyan együttes, ahol a játékosok akartak jönni, a csapatvezető nem, ám így is beneveztek. És előfordult a fordítottja is, hogy a csapatvezető akart részt venni, de a keret többi része nem. Kár, hogy néhol ilyen problémákba ütközünk, hiszen egy ilyen sportesemény a társaságról, a közösségről szól” – mondta Somolyák István szervező.

Hirdetés

A tornát lebonyolító Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület képviselője kiemelte, hogy azért volt a korai jelentkezési határidő, mert időben le kellett foglalják a sportcsarnokot, a teremtorna időpontja alatt ne legyen más sportesemény a létesítményben.

A szervezés gördülékenyen ment, már van rutinunk benne, sehol sem ütköztünk akadályba, mindenki pozitívan állt a teremtorna megszervezéséhez.

Idén tizenhat csapatos a mezőny, mindegyik együttes ötödik ligás. Aztán ez változhat a jövőtől, amikor módosul a megyei labdarúgó-bajnokságok lebonyolítása” – tette hozzá.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az eddigi győztesek

Háromszor
: Betfalva, Farcád, Lövéte, Farkaslaka.
Kétszer: Parajdi SE, Székelyudvarhelyi Küküllő, Székelyudvarhelyi Sporting, Nagygalambfalva.
Egyszer: Almás, Szentábrahám, Csekefalva, Malomfalva.
25. körzetis teremlabdarúgó-torna, csoportkör

A csoport
: Székelyvarság, Bögöz, Etéd, Farcád.
B csoport: Homoródszentpál, Felsőboldogfalva, Farkaslaka, Máréfalva.
C csoport: Malomfalva, Szentábrahám, Korond, Kápolnás.
D csoport: Betfalva, Zetelaka II., Lövéte, Szentlélek.

Menetrend

Február 10., szombat
8 órától Bögöz–Etéd,
8.35-től Varság–Farcád,
9.10-től Felsőboldogfalva–Farkaslaka,
9.45-től Szentpál–Máréfalva,
10.20-tól Szentábrahám–Korond,
10.55-től Malomfalva–Kápolnás,
11.30-tól Zetelaka II.–Lövéte,
12.05-től Betfalva–Szentlélek,
12.40-től Varság–Etéd,
13.15-től Bögöz–Farcád,
13.50-től Szentpál–Farkaslaka,
14.25-től Felsőboldogfalva–Máréfalva,
15 órától Malomfalva–Korond,
15.35-től Szentábrahám–Kápolnás,
16.10-től Betfalva–Lövéte,
16.45-től Zetelaka II.–Szentlélek,
17.20-tól Varság–Bögöz,
17.55-től Etéd–Farcád,
18.30-tól Szentpál–Felsőboldogfalva,
19.05-től Farkaslaka–Máréfalva,
19.40-től Malomfalva–Szentábrahám,
20.15-től Korond–Kápolnás,
20.50-től Betfalva–Zetelaka II.,
21.25-től Lövéte–Szentlélek.

Február 11., vasárnap
negyeddöntők
8 órától A1–B2 (I.)
8.35-től B1–A2 (II.)
9.10-től C1–D2 (III.)
9.45-től D1-C2 (IV.)

elődöntők
10.20-tól az I.–III. negyeddöntők győztesei
10.55-től a II.–IV. negyeddöntők győztesei

kisdöntő
11.30-tól

döntő
12.05-től

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen jól felszerelt az orosz hadsereg

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Bepótolták az elnapolt meccset, kitűzték a teremtorna időpontját az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Pont került az őszi idényre az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A téli szünetben a nagypályások a terembe vonulnak.

Pontegyenlőség az Udvarhely körzeti 6. Liga élén, a gólkülönbség döntötte el az őszi bajnokot

Az utolsó játéknap mérkőzéseit tudta le a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Az élen állók nem botlottak, így ketten pontegyenlőséggel mennek a téli szünetre.

Az Alsósófalva hozta az élen állók rangadóját

A Zetelaka II. fiatalos lendülete nem volt elégséges az alsósófalviak tapasztaltabb játéka ellen, így utóbbiak megőrizték a veretlenségüket az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Etéd elkönyvelte első győzelmét.

A címvédő kikapott az Udvarhely körzeti sereghajtójától, a Parajd az őszi bajnok

Mind az 5., mind pedig a 6. Ligában születtek meglepetések a 11. forduló találkozóin az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Előbbi letudta az odavágókat, az utóbbi mezőnyének még két játéknapja hátra van.

Fordított a Fiság, felzárkózott a Csík körzeti élmezőnyéhez

Véget ért az őszi szezon a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, ahol a Szépvíz és a Csíklázárfalva vezeti a rangsorokat. A bajnokság tavasszal folytatódik, idén azonban még kupamérkőzést játszanak a csapatok.

Parajd újból az élre állt, fordításokban nem volt hiány az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A tizedik játéknapot tudta le a mezőny az Udvarhely labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában a Parajd tett egy lépést, hogy megnyerje az őszi idényt, a 6. Ligában több mérkőzésen is megfordították az állást a hátrányban lévő együttesek.

Őszi bajnok a Szépvíz, megállíthatatlan a Mohos a Csík körzetiben

A Szépvízi MÜ hatgólos diadallal biztosította be az őszi bajnoki címet a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, míg a 6. Ligában a veretlen Lázárfalvi Mohos tartja előnyét a tabella élén.

Ennyi idő kellett, hogy összerázódjanak az Udvarhely körzeti csapatai

A kilencedik játéknapot tudta le a mezőny az udvarhelyszéki focibajnokság az 5. és a 6. Ligában. Előbbieknél körvonalazódik, kik harcolnak a bajnoki címért, utóbbiaknál sok döntetlen született.

Több együttes mesterhármassal nyert, egyik csapat nem tudott megjelenni a körzeti ligákban

Hazai és idegenbeli győzelmek, döntetlenek egyaránt születtek a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjainak hétvégi mérkőzésein. A gyimesbükki csapat nem tudott megjelenni Tusnádon, a Piliske így játék nélkül növelte pontjainak számát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!