Hirdetés

Mutatjuk az Udvarhely körzeti teremtorna menetrendjét

Szurkolók sokasága foglal helyet a lelátókon
Fotó: Barabás Ákos

2024. február 06., 16:19

A hétvégén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek veszik birtokukba a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokot. A 25. kiadásához érkezett teremtornát a hétvégén szervezi meg a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület.

2024. február 06., 16:19

Tizenhat együttes nevezését fogadták el, a sorsolást január közepén tartották. A csoportmeccseket szombaton, a kieséses szakaszt vasárnap játsszák.

Hirdetés

A tornán érvényes, a 2023-as évre szóló leigazolással rendelkező játékosok léphetnek pályára, ezeket a helyszínen be kell mutatni. A szabályzat szerint a játékosoknak tilos pecsétgyűrűvel, nyaklánccal, fülbevalóval vagy karpereccel pályára lépniük. A sárga lapos figyelmeztetés kétperces kiállást hoz maga után, a piros lap egyfordulós eltiltást és a csapat négy percig emberhátrányban játszik.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A mérkőzésen 5+1-es felállásban játszanak a maximum húszonötfős csapatok, egy találkozó 2×15 percig tart. Az egyenes kieséses szakaszban döntetlen esetén 5–5 büntetőrúgás következik, ezeket 7 méterről kell elvégezni. A szögletet, oldalberúgást négy másodperc alatt kell elvégezni, míg a palánkot fogni és ebből előnyt szerezni nem szabad. A kapus kézzel nem dobhat gólt.

Korábban volt rá példa, és sok vitát szült a rossz csere esetén való eljárás: ilyenkor a sárga lapos figyelmeztetést a pályára lépő játékos kapja, aki ezután visszaül a kispadra és két percig nem játszhat, csapata összetétele pedig nem változik.

A csapatoknak két rend felszerelést kell hozniuk, egyforma színű mezek esetén az elől szereplő együttesnek kell cserélnie.

A csoporton belüli helyezések eldöntési módja: a. több pont (győzelem 3 pont, döntetlen 1 pont); b. egymás ellen elért eredmény; c. jobb gólkülönbség; d. rúgott gólok száma; e. sorshúzás. A csoportokból az első két helyezett jut tovább az egyenes kiesési szakaszba.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A szervezők minden együttesnek sok sikert és kellemes időtöltést kívánnak, a szurkolóktól pedig sportszerű viselkedést várnak. A sportcsarnokba a belépés díjtalan.

Az előző tornát Farkaslaka nyerte.

Az eddigi győztesek
Háromszor: Betfalva, Farcád, Lövéte, Farkaslaka.
Kétszer: Parajdi SE, Székelyudvarhelyi Küküllő, Székelyudvarhelyi Sporting, Nagygalambfalva.
Egyszer: Almás, Szentábrahám, Csekefalva, Malomfalva.
25. körzetis teremlabdarúgó-torna, csoportkör
A csoport: Székelyvarság, Bögöz, Etéd, Farcád.
B csoport: Homoródszentpál, Felsőboldogfalva, Farkaslaka, Máréfalva.
C csoport: Malomfalva, Szentábrahám, Korond, Kápolnás.
D csoport: Betfalva, Zetelaka II., Lövéte, Szentlélek.

Menetrend, február 10., szombat

8 órától Bögöz–Etéd,
8.35-től Varság–Farcád,
9.10-től Felsőboldogfalva–Farkaslaka,
9.45-től Szentpál–Máréfalva,
10.20-tól Szentábrahám–Korond,
10.55-től Malomfalva–Kápolnás,
11.30-tól Zetelaka II.–Lövéte,
12.05-től Betfalva–Szentlélek,
12.40-től Varság–Etéd,
13.15-től Bögöz–Farcád,
13.50-től Szentpál–Farkaslaka,
14.25-től Felsőboldogfalva–Máréfalva,
15 órától Malomfalva–Korond,
15.35-től Szentábrahám–Kápolnás,
16.10-től Betfalva–Lövéte,
16.45-től Zetelaka II.–Szentlélek,
17.20-tól Varság–Bögöz,
17.55-től Etéd–Farcád,
18.30-tól Szentpál–Felsőboldogfalva,
19.05-től Farkaslaka–Máréfalva,
19.40-től Malomfalva–Szentábrahám,
20.15-től Korond–Kápolnás,
20.50-től Betfalva–Zetelaka II.,
21.25-től Lövéte–Szentlélek.

Február 11., vasárnap

negyeddöntők
8 órától A1–B2 (I.)
8.35-től B1–A2 (II.)
9.10-től C1–D2 (III.)
9.45-től D1-C2 (IV.)

elődöntők
10.20-tól az I.–III. negyeddöntők győztesei
10.55-től a II.–IV. negyeddöntők győztesei

11.30-tól kisdöntő
12.05-től döntő

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!