A tehetséges fiatal középpályás az FCSB ifjúsági korosztályú csapatának a kapitánya és alapember volt a román U17-es válogatottban, amellyel tavaly ősszel továbbjutottak az idei Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörébe.
László Mátyás korábban már szerepelt a fővárosi csapat felnőtt keretében, decemberben a Román Kupa csoportkörének utolsó fordulójában az FCU Craiova elleni mérkőzésen nem kapott játéklehetőséget.
A törökországi edzőtáborban viszont nem kizárt, hogy a Maros megyei labdarúgó pályára lép valamelyik barátságos találkozón, tavasszal pedig minden esélye megvan arra, hogy bemutatkozzon az élvonalbeli bajnokságban az éllovas FCSB színeiben.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!