Lassan véget ér a törökországi edzőtábor a piros-feketék számára. Péntekre kemény mérkőzést terveztek, de végül nem jött össze, ugyanis a fehérorosz bajnok, a Bate Boriszov nem vállalta. Helyette a kirgizisztáni élvonal címvédője, az FK Alaj állt ki a csíkiak ellen.
Jól kezdték a találkozót a székelyföldiek, több helyzetet is kialakítottak, és a 21. Percben Bajkó révén megszerezték a vezetést. Az ellenfél noha nem volt túl technikás, nagyon agresszív és harcos focit játszott. Ennek ellenére az FK a második félidőben két perc alatt kétszer is betalált, így győztesen hagyták el a játékteret.
„Sikerült jól felépítenünk a játékot, sokat fejlődtünk, és voltak nagyon jó ellentámadásaink is, valamint a védelem biztosabb lett. Sajnos azonban több egy az egy elleni helyzetet hagytunk ki,
sokszor csak a kapussal álltunk szembe, és nem tudtuk berúgni, az ilyen esetekben jobban kell koncentrálnunk.
Néhány játékossal eljutottunk oda, hogy 90 percet játszottak egy meccsen, de következőkor mások játszanak majd 90 percet. Összességében nagyon hasznos találkozón vagyunk túl” – nyilatkozta a pénteki meccs után Bálint László György, az FK vezetőedzője.
Másnap a svájci harmadosztályos FC Natersszel mérkőztek meg. Az első félidőt követően döntetlen volt az állás, de térfélcsere után Ilyés indította be a gólgyártást, majd nem sokkal később az U19-es csapattól érkezett fiatal játékosok voltak eredményesek: előbb Antal, majd Bara.
Az FK vezetőedzője ezen a mérkőzésen nem hajtott végre cseréket, minden játékos 90 percet játszott.
„Az utolsó meccs minden edzőtáborban nehéz, hisz a játékosok mind mentálisan, mind pedig fizikailag is fáradtak. Ennek ellenére ma is jól játszottunk, főleg a második félidőben, amikor egy kicsit gyorsabb ritmusra váltottunk.
Az ehhez hasonló helyzetek miatt fölösleges kockázatnak vagyunk kitéve, mind a játék, mind pedig a sérülések szempontjából. 2–1-es vezetés után jobban kontrolláltuk a játékot, és nagyon örvendek, hogy a fiatalok, Antal és Bara gólt tudott rúgni, jól játszottak” – értékelt Bálint László György.
„Az edzőtábor nagyon hasznos volt, még az első két meccs is, amelyet elveszítettünk. Nagyon sok hibát sikerült kijavítanunk, és a befejezéseknél is sokat dolgoztunk, nem beszélve a védelem megerősítéséről. Elég sok gólt rúgtunk a felkészülés során, jó csapatok ellen játszottunk, de sok helyzetet ki is hagytunk, és erre a folytatásban jobban kell koncentrálnunk.
Sajnos az otthoni időjárás nem kedvez nekünk, hisz hidegbe térünk vissza, és ismét műfüves pályán kell edzeni, de alkalmazkodni fogunk, és a bajnokság legközelebbi fordulójában csakis a három pontra gondolunk” – fogalmazott.
Három győzelem és két vereség a csíkiak mérlege az edzőtábor alatt lejátszott meccseken: korábban kikapott a német Garchingtól, majd a délvidéki Topolyától, aztán megverte a Tobol Kasztanaj második számú együttesét.
Az FK Csíkszereda március 3-án, szombaton lép pályára, 15 órakor az Avântul Valea Mărului lesz a vendége a 3. Liga 16. fordulójában.
Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Antalya, Törökország:
FK Csíkszereda–FK Alaj 3–0 (1–0),
gólszerzők: Bajkó (21.), Györgyi (53.), Magyari (54.).
FK Csíkszereda: Horvát – Kilyén, Lalic (Csürös, 73.), Lőrincz, Csiszer (Majzik, 70.) – Savin, Fabio – Magyari, Sufiane, Györgyi – Bajkó.
FK Csíkszereda–FC Naters 4–1 (1–1),
a csíki gólok szerzői: Hodgyai (20.), Ilyés (48.), Antal (58.), Bara (60.).
FK Csíkszereda: Nagy – Ilyés, Mitra, Benkő, Majzik – Bara, Csürös – Antal, Pál, Eder – Hodgyai.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!