Sikerével mindkét együttes eljutott a Budapesten rendezendő Gyermeknapi Focikupára, ahol a Kárpát-medence más tájegységeinek csapataival fognak találkozni.
Hagyományos módon ezúttal is Csíkszentdomokos sportpályáján szervezték meg a hét végén a székelyföldi csapatok labdarúgó-kupáját. Ide a történelmi kisrégiókban, székekben korábban megrendezett selejtezők győztesei juthattak el.
Gyergyószék „bajnokaiként” szerepeltek tehát a remetei és újfalvi gyerkőcök.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság és a Márton Áron Általános Iskola által szervezett Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupán előbb csoportmérkőzések zajlottak, majd a jött a középdöntő, ahol a három csoport első és második helyezettjei szerepeltek. Az innen továbbjutó három csapat pedig körmérkőzéseken döntötte el a végső sorrendet.
A 4–5. osztályosoknál a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola együttese Jánosi János nevelőtanár vezetésével előbb a csángóföldről, Lábnyikról érkezett együttest győzte le 6–0-ra, majd 2–1-re verte a Marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum tanulóit, végül pedig kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskolával elért 0–0-s döntetlen után jutottak tovább a selejtezőből.
Ezután a középszakaszban a Szováta elleni 1–0-s siker következett. A legjobb három között Csíkdánfalva együttesét 3–1-es eredménnyel sikerült legyőzni.
Az utolsó mérkőzésen a Csíkszeredával szemben elért 1–1-es döntetlen első helyet jelentett a remetei gyermekeknek.
Két különdíjat is elhoztak. A legjobb kapusnak Simon Mátét, a legjobb mezőnyjátékosnak Jánosi Zsoltot választották a szervezők.
A kupagyőztes csapat: Simon Máté, Nagy Balázs, Balázs Bence, Ilyés Benedek Nándor, Jánosi János, Jánosi Zsolt, Ferencz Cs. Roland, Ivácson Rajmond, Albert Lukács. Edző: Jánosi János.
A csoportmérkőzések során a Kedves Botond testnevelő tanár által irányított újfalvi csapat 2–0-ra győzte le Csíkkarcfalvát, 1–0-ra Kézdivásárhelyt együttesét, Marosvásárhely ellen egy 0–5-ös vereség is becsúszott, de a továbbjutást jelentő második hely nem forgott veszélyben.
A középszakaszban Csíkszentkirály volt az ellenfél, amelyet 3–0-ra győztek le az Elekes Vencel Általános Iskola tanulói. A hármas döntőben Csíkszeredát verték 1–0-ra, és Lövéte csapatát ugyanilyen eredménnyel.
Ez kupagyőzelmet jelentett az újfalviaknak.
Elhoztak két egyéni díjat is, a torna legjobb mezőnyjátékosa címet Lázár Menyhért, a legjobb kapusnak járó díjat Koós Gerő érdemelte ki.
A csapat összetétele: Koós Krisztián, Lázár Menyhért, Koós Gerő, Bokor Róbert, Bernád Balázs, Fodor Alpár, Kolozsi Előd, György Szabolcs, Sólyom Alfonz, Sólyom Imre, Kolozsi Gergő. Csapatvezető: Kolumbán Csaba, edző: Kedves Botond.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!