Hirdetés

Futballünnep Sepsiszentgyörgyön

Fotó: Sánta Imre

2017. június 05., 14:33

Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2. Ligában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, miután már az előző fordulóban szerzett győzelmének köszönhetően eldőlt, hogy a háromszékiek jövőre a román labdarúgás élvonalában folytathatják. Így a CS Mioveni elleni, döntetlenre végződött összecsapás eredménye szinte senkit sem érdekelt, a több mint négyezer néző ünnepelni gyűlt össze a városi stadionban.

2017. június 05., 14:33

Már két órával a szombati mérkőzés előtt megkezdődött az ünneplés, hiszen a Székely Légió által szervezett felvonulás résztvevői a vasútállomástól indulva, a város központján végigvonulva érkeztek meg a lelátókra. A látványelemekkel fűszerezett szurkolásnak köszönhetően igazi ünnepi hangulat fogadta a pályára lépő csapatokat.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

A közönség frenetikus biztatása mellett a piros-fehérek kezdték jobban a mérkőzést, és a 19. percben Ursu távoli lövését tolta szögletre a vendégek hálóőre, majd két perccel később Minciună ívelt a hatos vonalán jól helyezkedő Hadnagyhoz, a szentgyörgyi csatár azonban kapu fölé fejelt.

A 30. percben ismét Hadnagy került gólhelyzetbe, de ezúttal sem tudott betalálni.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Szünet után sem változott a játék képe, Suciu Valentin tanítványai birtokolták a labdát, és több helyzetet is kialakítottak Sima kapujánál. A 65. percben a csereként beállt Ene ívelt jobbról a büntetőterületen belül álló Hadnagyhoz, aki ollózva lőtt kapura, de nem tudott kifogni a vendégek hálóőrén.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Alig egy perccel később Manole végezhetett el szabadrúgást a baloldalról, a hosszú sarok felé ívelt labdára Damian érkezett, de csak az oldalhálót találta el. A 72. percben jegyezhettük a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét: Iovu mintegy 25 méterről leadott erős lövésébe azonban Sima még bele tudott nyúlni, így a labda a felső lécről vágódott szögletre.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A 79. percben végre megszerezte a vezetést az OSK: Huiban jobboldali beadását követően Hadnagy fejjel továbbította a vendégek kapujába a játékszert (1–0).

Viszont a hazai közönség nem sokáig örülhetett a vezető találatnak, hiszen a 86. percben Năstăsie egy jól eltalált lövéssel egyenlített (1–1).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A hátralévő percekben a piros-fehérek már hiába próbálkoztak, újabb gólt nem sikerült szerezniük, de ez nem szegte kedvét a többezres közönségnek, amely a mérkőzés lefújását követően hatalmas ünneplésbe kezdett. A szervezők pedig egy rögtönzött emelvényt is felállítottak a pálya közepén, ahová a szurkolókat is beengedték, hogy a csapattal közösen ünnepelhessék meg azt a sporttörténelmi sikert, amely végleg felhelyezte Sepsiszentgyörgy városát a román labdarúgás térképére.

Labdarúgó 2. liga, 38. forduló, Sepsiszentgyörgy, 4500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–CS Mioveni 1–1 (0–0),
gólszerzők: Hadnagy (79.), illetve Năstăsie (86.).
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Ursu, Damian, Olteanu, Mitra (Chiș, 77.), Minciună (Ene, 46.), Huiban, Manole, Greu (Iovu, 12.), Hadnagy. Edző: Suciu Valentin.
Mioveni: Sima – Alexe, Traşcu, Burnea, Stoica, Neagoe, Mîrzeanu, Florescu (Cioc, 86.), Vintilă (Popa, 73.), Năstăsie, Rădescu (Neacşu, 86.). Edző: Florin Marin.
Sárga lap: Neagoe (72.).
Játékvezetők: Ionuţ Coza (Cernica), Florian Alexandru Vişan (Galac), Daniel Vlase (Slobozia Conachi).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Ez is érdekelheti

A listavezető meccseire látogattak ki a legtöbben a Szuperligában, az FK Csíkszereda a rangsor hátsó felében

Az utolsó találkozón az Universitatea Craiova legyőzte az FK Csíkszeredát, ezzel az év végén az első helyen zárta a labdarúgó Szuperligát. Az oltyánok nemcsak a tabellán állnak az élen, hanem a nézőszám tekintetében is.

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!