
Leo Grozavu vezetőedző és Boubacar Fofana középpályás is visszafogottan nyilatkozott a hétvégi bajnokit felvezető sajtótájékoztatón. Mindketten nehéz mérkőzésre számítottak az újonc ellen, annak ellenére, hogy a pitești-i csapat még egyszer sem tudott nyerni az új kiírásban.
A 3–5–2-es felállásban játszó piros-fehérek esélyesekhez méltóan uralták a sepsiszentgyörgyi találkozót.
A Sepsi-játékosok már az első félidőben is bőven adtak munkát Croitoru-kapusnak. Előbb Purece tévesztette el a célpontot két távoli lövéssel, majd Nouvier löketét védte a vendégek hálóőre, Vașvari pedig a kapufát találta el egy 30 méteres próbálkozással.

A második játékrész elején végre előnybe került a székely csapat: egy kezezésért megítélt büntetőt az 57. percben Fülöp István a léc segítségével védhetetlenül vágott a hálóba.

Kevéssel ezt követően az FC Argeș majdnem öngólt szerzett, de marad az 1–0, amely egészen a végéig kitartott az eredményjelzőn.
A lilák egyedüli valamire való helyzetét Grecu lőtte mellé a 69. percben. A mérkőzés végén a csereként beállt Fülöp Lóránd hagyott ki egy nagy lehetőséget, de ez már nem számított a végelszámolásnál.
A Sepsi OSK hozva a kötelezőt, először tudott nyerni házigazdaként az új idényben, ugyanakkor a vezetőedző elvárásnak megfelelve két győzelmet összekapcsolt a csapat.
A háromszékiek ebben a pillanatban kilenc ponttal negyedikek a tabellán.

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!