A Sepsi OSK csütörtökön 17 óra 30 perctől az FC Botoșani elleni hazai mérkőzéssel zárja szereplését a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában. A piros-fehérek számára nincs különösebb tétje a találkozónak, hiszen biztos negyedikként várják az UEFA Konferencia Liga-selejtezőéért kiírt osztályozó vasárnapi „döntőjét”, amelyen a Chindia Târgoviște–FC Viitorul alsóházi párharc győztese lesz az ellenfél – szintén Sepsiszentgyörgyön.
A vezetőedző Leo Grozavu egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a szezon legfontosabb összecsapása előtt állnak, és szeretné, ha jó eredménnyel hangolnának a hétvégi osztályozóra, ugyanakkor biztos benne, hogy a Botoșani is győzelmi szándékkal látogat hozzájuk.
„Legyen szó edzésről, felkészülési, vagy hivatalos meccsről, mindig ugyanazt a hozzáállást várom el a játékosaimtól, mivel ezt jelenti profi labdarúgónak lenni. Még ha sikerült is az utolsó forduló előtt bebiztosítanunk a negyedik helyet, teljes mértékben akarnunk kell a győzelmet” – szögezte le a Suceava megyei szakember, akinek irányításával a csapat kiváló eredményeket ért el a playoffban.
A bajnok Kolozsvári CFR után a Sepsi szerezte a legtöbb pontot, ha csak a felsőházi rájátszás tabelláját nézzük, így a tréner természetesen elégedett a szerepléssel, bár hozzátette, hogy mindig lehet tovább fejlődni. Grozavu továbbá kifejtette, a jelenlegi lebonyolítási rendszer hátrányt jelent számukra, szerinte
lehettek volna sokkal figyelmesebbek azok, akik kigondolták a mostani szabályzatot, hiszen igazságtalannak érzi, hogy az európai kupaszereplésért újabb meccset kell játszaniuk.
„Egy alsóházi csapat két győzelemmel is kiharcolhatja az európai kupaszereplést, úgy, hogy erre különösebben nem szolgált rá. Ezzel szemben mások megküzdöttek a felsőházi helyükért, ahol ráadásul sokkal nehezebb ellenfeleik voltak.
– nyilatkozta a vezetőedző, aki szerint a Botoșani ellen már csak azért is meg kell tenniük mindent a három pont megszerzéséért, mert a stadionba visszatérnek a nézők.
A Sepsi a rájátszás odavágói során elveszített botoșani-i vereségért is visszavághat a moldvaiaknak, akik 2–1-re nyertek legutóbb, s amúgy az eddigi 11 egymás elleni összecsapáson négy döntetlen és egy sepsiszentgyörgyi siker mellett hat Botoșani-győzelmet jegyezhettünk fel.
A Sepsi OSK otthonában több mint egy év után lehetnek újra szurkolók, a 17 óra 30 perckor kezdődő találkozón a szemerjai létesítmény befogadóképességének 25 százalékát használhatja ki a házigazda klub, ez körülbelül 1100 helyet jelent.
| 2021. 05. 25. 20:30 | Kolozsvári CFR CFR | FCSB FCSB | 2-0 |
| 2021. 05. 26. 18:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Academica Clinceni Clinceni | 0-0 |
| 2021. 05. 27. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC Botoșani Botoșani | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 10 | 7 | 1 | 2 | 15-5 | 54 |
2 | FCSB FCSB | 10 | 3 | 3 | 4 | 13-14 | 45 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 10 | 3 | 3 | 4 | 9-11 | 41 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 10 | 5 | 2 | 3 | 11-8 | 40 |
5 | Academica Clinceni Clinceni | 10 | 3 | 2 | 5 | 10-15 | 33 |
6 | FC Botoșani Botoșani | 10 | 3 | 1 | 6 | 13-18 | 31 |
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!