A kolozsvári gárda folytatni szeretné remek sorozatát. Dan Petrescu tanítványai megnyerték az utóbbi két bajnoki meccsüket a Botoșani és a Voluntari ellen, egy héttel ezelőtt pedig az EL-csoportkört is győzelemmel kezdték, céltudatos játékkal 2–0-ra diadalmaskodtak a bolgár CSZKA Szófia otthonában.
A berni együttes ugyancsak győzött múlt hét végi bajnoki mérkőzésén, 2–1-re múlta felül a Luzern csapatát, és öt forduló után élen áll a bajnokságban. Az Európa Liga A csoportjának nyitófordulójában a svájciak hazai pályán közel egy órán keresztül vezettek az AS Roma ellen, végül azonban 2–1-re kikaptak.
A kolozsvári találkozót zárt kapuk mögött rendezik. A játékvezető a svéd Glenn Nyberg lesz, aki szeptemberben az Ausztria–Románia mérkőzést vezette a Nemzetek Ligájában. A csoport másik meccsét ugyancsak este 10 órától Rómában rendezik, ahova a CSZKA Szófia látogat.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!