Előbb kedden a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban szereplő Lipót SE-vel mérkőztek meg Vágó Attila tanítványai.
Nem született gól az első félidőben, de a másodikban egy tizenegyes révén előnybe kerültek a lipótiak. Ezt követően Bajkó Barna, az FK csapatkapitánya kiegyenlített, majd Györgyi Arthur szabadrúgásból talált be, amivel a csíkiak megnyerték a találkozót.
Győrben lépett pályára szerdán délelőtt az FK Csíkszereda, az NB 2-es ETO csapata fogadta. Több nagy helyzetet is kidolgoztak a vendégek az első félidő elején, egyszer még a kapufát is eltalálták, de gól nem született. Az első játékrészben a győrieknek mindössze két helyzetük volt, így az FK egyértelműen uralta a mérkőzést. Szünet után a győriek teljes keretet cseréltek, és ez hatásosnak bizonyult, egyetlen góljukkal megnyerték a találkozót.
Vágó Attila, az FK Csíkszereda vezetőedzője úgy véli, hogy a második meccsen is felülmúlták ellenfelüket minden téren, de nem volt szerencséjük.
„Az első félidőben nagyon jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, mezőnyfölényben, labdabirtoklásban, kapura rúgásokban, mindenben felülmúltuk az ellenfelet. Mi domináltunk, de sajnos nem rúgtuk be a helyzeteinket, pedig akár 3–4 góllal is vezethettünk volna.
Győr csapata a második félidő ivószünetében teljes csapatot cserélt, és ez a frissesség éreztette hatását a játékban, mivel mi kedden este is meccset játszottunk.
A vereségre nem mentség, de az tény, hogy az utolsó negyedórában sokkal frissebbek voltak, mint mi, és akkor szerezték a gólt is. Ennek ellenére úgy érzem, ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, mert sokkal jobban játszottunk.”
Az FK Csíkszereda csütörtökön Mosonmagyaróvárral játszik felkészülési mérkőzést, a találkozó 16 órakor kezdődik.
Lipót SE–FK Csíkszereda 1–2 (0–0),
a csíkiak gólszerzői: Bajkó és Györgyi.
FK Csíkszereda, első félidőben: Nagy – Csiszér, Csürös, Székely, Vizi, Kénesi, Eder, Jakab, Lakatos, Bagoly és Bálint R; második félidőben: Horváth – Majzik, Benkő Biró, Lőrincz, Csíki, Györgyi, Bartók, Sa,vin, Pál K., Ilyés és Bajkó.
WKW ETO FC Győr–FK Csíkszereda 1–0.
FK Csíkszereda: Horváth – Majzik, Benkő-Bíró, Lőrincz, Vizi, Csürös, Eder, Savin, Hodgyai, Bajkó, Györgyi. Játszott még: Nagy, Bartók, Csíki, Pál, Bálint R.
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!