Két vereséggel és egy győzelemmel zárta a törökországi felkészülési időszakot a Sepsi OSK, ám az eredményeknél jóval fontosabb volt az a munka, amelyet a háromszéki gárda a pályán és azon kívül elvégzett. Ovidiu Burcă vezetőedző elégedetten értékelte az edzőtábor egészét, külön kiemelve azt, hogy sérülésmentesen fejezték be az edzőtábort.
„Elsősorban annak örülök, hogy az utolsó napra és az utolsó mérkőzésre úgy érkeztünk meg, hogy nincs sérültünk. Ez egy nagyon nehéz edzőtábor volt, összességében azonban elégedett vagyok mindazzal, ami itt történt” – fogalmazott Ovidiu Burcă.
A román tréner szerint az időjárás ugyan többször is megnehezítette a munkát, ám végül minden tervezett edzést sikerült elvégezni.
„Volt eső, voltak nehéz pillanatok, de a végére mindent meg tudtunk csinálni abból, amit elterveztünk. Ez nagyon fontos volt számunkra” – tette hozzá.
A záró felkészülési mérkőzésen már a frissesség jeleit is látta a csapaton, ami nem volt véletlen.
– értékelt a vezetőedző.
Ovidiu Burcă hangsúlyozta, hogy az edzőtábor egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy az új játékosok közelebb kerültek a csapat játékfelfogásához.
„Fontos, hogy az újonnan érkezők megértsék a modellünket, azt, amit játszani szeretnénk. Ugyanilyen fontos, hogy a csapat mentálisan is visszanyerje azt az agresszivitást és koncentrációt, amire az első bajnokin szükség lesz.”
Hadnagy Attila sportigazgató szintén a fizikai alapozást emelte ki az antalyai időszak legfontosabb elemének.
– mondta.
A sportigazgató szerint még az időjárási nehézségek ellenére is sikerült maradéktalanul végrehajtani a programot.
„Felmerült, hogy az eső miatt haza kell utaznunk, de hál'istennek végül minden edzést el tudtunk végezni, akár kint a pályán, akár bent a teremben” – jegyezte meg.
Hadnagy külön kitért arra is, hogy a felkészülési mérkőzések során minden játékos lehetőséget kapott, és az új érkezők beillesztése is megkezdődött.
„Az volt a cél, hogy mindenki percet kapjon, és az új játékosok – Mawa és Davordzie – is fel tudják venni a csapat ritmusát.”
A sportigazgató a sérültekről sem hallgatott: Sigér hosszabb kihagyás előtt áll, Păun rehabilitációját Bukarestben folytatja, Aganovic pedig izomproblémák miatt idő előtt tért haza Törökországból.
„A legfontosabb azonban az, hogy fizikailag rendben menjünk haza. Még van időnk a bajnokságig és a kupameccsig, a célunk pedig egyértelmű: a feljutás” – zárta gondolatait Hadnagy Attila.
A háromszéki gárda számára február 21-én folytatódik a 2. Liga, amikor a Bukaresti Dinamo SK vendége lesz.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 24 | 13 | 7 | 4 | 44-24 | 46 |
2 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 24 | 12 | 9 | 3 | 36-20 | 45 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 24 | 13 | 6 | 5 | 37-23 | 45 |
4 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 24 | 12 | 4 | 8 | 30-22 | 40 |
5 | FC Botoșani Botoșani | 24 | 10 | 9 | 5 | 30-18 | 39 |
6 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 24 | 11 | 6 | 7 | 29-20 | 39 |
7 | Aradi UTA UTA | 24 | 10 | 8 | 6 | 31-32 | 38 |
8 | Galaci Oțelul Oțelul | 24 | 10 | 7 | 7 | 35-19 | 37 |
9 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 24 | 9 | 8 | 7 | 38-36 | 35 |
10 | Konstancai Farul Farul | 24 | 9 | 7 | 8 | 32-27 | 34 |
11 | FCSB FCSB | 24 | 9 | 7 | 8 | 33-31 | 34 |
12 | Petrolul Ploiești Petrolul | 24 | 4 | 9 | 11 | 17-26 | 21 |
13 | Unirea Slobozia Slobozia | 24 | 6 | 3 | 15 | 24-38 | 21 |
14 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 24 | 4 | 7 | 13 | 22-52 | 19 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 24 | 3 | 8 | 13 | 22-40 | 17 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 24 | 2 | 5 | 17 | 21-53 | 11 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!