Tamás Zoltán, a HMLE elnöke a hétfői, Csíkszeredában megtartott díjátadó ünnepségen elmondta, hogy idén nyolc nyertes pályázatuk volt a megyei tanácsnál, az itt nyert 50 ezer lejből felszerelést, labdákat vásároltak a csapatoknak, serlegeket a dobogós együtteseknek, játékvezetői díjakat fizetnek ki az ezt kiérdemlő csapatoknak.
Az elnök közölte, azok a csapatok nem részesülnek támogatásban, amelyek valamelyik szinten megnyerik ugyan a bajnokságot, de a következő idényben nem indulnak magasabb szinten.
A Román Labdarúgó Szövetségnél (FRF) is pályáztak Tamás Zoltánék, az ott nyert pénzből minden falusi csapatnak egy-egy rend kapuhálót vásároltak. Az eseményen jelen volt Szentes Antal, a Hargita megyei önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságának titkára, aki elmondta, hogy a megyei önkormányzat idén 600 ezer lejt különített el sportpályázatokra: összesen 84 pályázat érkezett be, ebből 83 nyertes lett.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!