Az FC Voluntari és az Academica Clinceni gólgazdag döntetlenje után péntek este alsóházi „rangadóval” folytatódott a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 12. fordulója.
A Dinamo Bukarest az újonc FC Argeș-hez látogatott, de már Cosmin Contra nélkül, a héten távozó vezetőedző helyét korábbi asszisztense, Ionel Gane vette át. Az Argeș megyeieknél is történt egy bohózatba illő edzőváltás a héten, erről itt írtunk, az újonc élére végül Augustin Eduardot nevezték ki.
A nehéz helyzetben lévő csapatok eseménydús bajnokit játszottak péntek este. Juan Camara, a vendégek spanyol középpályása már a hetedik percben meglepte egy félpályás szabadrúgásgóllal George Miclet.
A 19 éves szatmári kapus nagyon rosszul helyezkedett, ezt használta ki egy nagyszerű meglátással a Villarrealnál nevelkedett szélső.
A Dinamo a második félidőben emberhátrányba került, miután a balhátvéd Andrei Radu megkapta második sárga lapját. A lila-fehérek több mint félórát játszhattak plusz egy mezőnyjátékossal, de hiába próbálkoztak, nem sikerült kiegyenlíteniük.
Igaz, a Dinamo győzelméhez kellett egy nagyon súlyos bírói hiba is a hosszabbításban: Dragoș Grigore rögbis bevetődéssel állította meg a Sepsi OSK-nál is megfordult Stephan Drăghici-et,
de Marian Barbu játékvezető nem fújta be a teljesen egyértelmű tizenegyest.
A botrányos végjáték némiképp beárnyékolta a Dinamo győzelmét, a bukarestiek viszont ideiglenesen feljöttek a 12. helyre, az FC Argeș pedig utolsó előtti maradt.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!