Az első nap a szokásos tesztekkel telt el, ezen a fiatalok erőnléti állapotát mérték fel. Varga Károly szakmai igazgató felügyelete és Vég Csongor edző vezetésével az SZLA szakmai stábja a próbajátékon lévő focisokat is tesztelte. A gyakorlatsorban helyből távolugrás, 5, 10 és 30 méteres sprintek szerepeltek, de a klub közleménye szerint az
agility tesztet is végigcsinálták, mely révén az edzők információkat kaptak többek között a specifikus erőnlétről, a gyorsaságról, a fáradékonyságról, ezek fontos információkat szolgálnak a szakembereknek az edzéstervek elkészítésekor.
Szondy Zoltán klubelnök egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az FK négy ifjúsági együttest indít az országos bajnokságokban: az U16, U17, U18 és U19-es korosztályú csapatok várják a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) csoportbeosztását.
Az FK Csíkszereda szakmai partnerségi programot hirdet mindazoknak a Hargita megyei kluboknak, amelyek szeretnének a Székelyföld Labdarúgó Akadémia képzési rendszerében részt venni és szakmai iránymutatásával labdarúgásukat fejleszteni. Az FK közleménye szerint: „A csatlakozni kívánó egyesületek részére az akadémia szakmai segítséget, iránymutatást ad.
A gyerekekkel való foglalkozásokhoz konkrét gyakorlatokat tartalmazó kiadványokat és online hozzáférést biztosítanak.
Az edzők, nevelők részére szakmai napokat szerveznek. Az akadémia korosztályos edzéseinek rendszeres látogatását és az edzőkkel való konzultációt lehetővé teszik.”
A csatlakozni kívánó egyesületek vezetőit és szakembereit, edzőit augusztus 1-jén délelőtt 10 órára várják Csíkszeredába, a Márton Áron Tehetségkutató Központba, szakmai napra, ahol ismertetik a képzési rendszert. Átadják a konkrét szakmai anyagok is. Bővebb infót és szándéknyilatkozatot az FK Csíkszereda honlapjáról lehet letölteni.
Jelentkezni az info@fkcsikszereda.ro e-mail címen lehet július 27-éig. Bővebb információk Dusinszki Zoltántól kérhetők, a 0757-041 094-es telefonszámon.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!