A háromszékieket november végétől irányító Bernd Storck dühös volt Kovács István bíráskodása miatt, hiszen az OSK vezetőedzője úgy véli, a játékvezető rossz döntéseket hozott, különösen a második félidőben, amikor büntetőt ítélt az oltyánoknak.
„Sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de ilyen a labdarúgás, nem keresek kifogásokat. A futball viszont ma ellenünk volt, rossz döntések születtek a pályán. Ezt viszont el kell fogadnunk, és tovább kell lépnünk.
Nem volt könnyű a dolgunk 1–1 után, Cosmin Mateinek volt egy nagyszerű lehetősége, hogy gólt szerezzen, de nem talált be. Aztán jött egy újabb játékvezetői eset, amit meg is lehet adni, meg nem is. Majd meglátjuk, hogy mi történik, de minden a mi kezünkben van” – utalt Bernd Storck az OSK következő mérkőzéseire.
A vezetőedzőhöz hasonlóan Niczuly Roland csapatkapitány sem volt elégedett Kovács István teljesítményével. Felrótta a nagykárolyi játékvezetőnek, hogy a 19. percben nem ítélt meg egy büntetőt, amikor Gabriel Debeljuh a Raul Silvával folytatott párharc során a földre került.
„A kezünkben volt a meccs, hiszen a Debeljuhnál büntető volt. Nem akarok a játékvezetésről beszélni, ez nem az én dolgom, de úgy gondolom, hogy Kovács István ma esti tevékenysége önmagáért beszél. Vezettünk, 2–0-ra, majd 2–1-re is alakíthattuk volna az eredményt. Ez egy nagy csalódás számunkra” – mondta Niczuly Roland.
A tapasztalt hálóőr beszélt a háromszékiek következő ellenfeléről is, jövő vasárnap este az FCSB vendége lesz a Sepsi OSK. „Nehéz időszak ez, de össze kell szednünk magunkat. Kemény mérkőzés vár ránk az FCSB ellen, amely a bajnokság jelenleg legjobb formában levő csapata. El kell felejtenünk ezt a meccset, mert pontokra van szükségünk ahhoz, hogy az első hatban maradjunk” – tette hozzá Niczuly.
A Gazeta Sporturilor sportújság 1-es osztályzatot adott Kovács István játékvezetésére, szerintük a döntéseivel nagyban a craiovai csapatnak kedvezett, két büntetőt nem adott meg a Sepsi OSK-nak és hat nagy hibát követett el a mérkőzésen.
Mindkét tizenegyesgyanús eset az első félidőben történt: a Niczuly által említett Raul Silva szabálytalanság Debeljuh ellen (19. perc), majd Păunt rúgta meg Danciu (26. perc) a craiovai tizenhetosban, egyik esetben sem lett büntető.
A sportújság kiemeli, hogy a VAR-szobából Sorin Costreie egyik esetnél sem lépett közbe. A GSP ezután azt rója fel, hogy az első félidő hosszabbításában Raul Silva egy be nem fújt szabálytalanság miatt megúszta a második sárga lapját, így a kiállítást, majd a második játékrészben Mitriță könyökölte le Ciobotariut, ám a játékot Kovács nem szakította meg, ellenkező esetben akár a piros lap is előkerülhetett volna.
A GSP szerint a játékvezető még két esetnél hibázott nagyot: először büntetőt ítélt a Craiovának, miután Markovic lelépte Ciobotariut a Sepsi tizenhatosában, majd a VAR jelzésére visszavonta ítéletét, aztán Oteliță szabálytalanságát Mitriță-vel szemben a videóbíró segítségével fújta be büntetőnek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!