Kiélezett küzdelem várható pénteken este az utolsó két, felsőházi rájátszást érő hely megszerzéséért. Öt csapat van versenyben a legjobb hat közé kerülésért, amelyek egy időben, pénteken 20 órától játszanak, mind idegenben.
Két együttes lépéselőnyben van, az ötödik helyezett Konstancai Farul és a hatodik Kolozsvári U az egyaránt kiesőjelölt FC Botoșani, illetve FC Voluntari elleni győzelem esetén bebiztosítják részvételüket a playoffban.
A Sepsi OSK, az FC Hermannstadt és az Aradi UTA viszont nincs könnyű helyzetben, hiszen számukra nem elég az, hogy megnyerik a saját meccseiket, a felsőházba jutáshoz arra is szükségük van, hogy a Farul és az U pontokat veszítsenek. Ráadásul, nehezebb mérkőzéseik is lesznek, a sepsiszentgyörgyiek a Petrolul, a nagyszebeniek a Kolozsvári CFR, az aradiak a Dinamo ellen játszanak.
Ami a Petrolul–Sepsi OSK találkozót illeti, ezt körkapcsolásban láthatjuk, pár percet közvetítenek belőle majd a Digi Sport 4-en és az Orange Sport 2-ön, az FC Voluntari–Kolozsvári U, illetve a Botoșani–Farul meccsel felváltva. A háromszékiek találkozóját azonban az elejétől a végéig nézhetjük majd a Prima Sport 5 csatornán.
A Sepsi OSK vezetőedzője, Bernd Storck elmondta, lényeges, hogy életben tartsák a felsőházba jutási esélyeket, így a Petrolul ellen nagy szükségük van a három pontra, aztán a mérkőzés után meglátják, hogy mi történik és ez mire lesz elég.
„Mindig optimista vagyok. A legfontosabb az lesz, hogy nagyon koncentráltak játsszunk, erős legyen a védekezésünk, és aztán érvényesíteni tudjuk a saját játékunkat támadásban. A győzelmek után magabiztosak a játékosok, hasonló módon és egységes csapatként kell teljesítenünk, mint a legutóbbi hazai mérkőzésen” – nyilatkozta a találkozót felvezető sajtótájékoztatón a német szakvezető.
Ebben a szezonban a Sepsi OSK két mérkőzést is játszott a Petrolul ellen, mindkettő döntetlennel zárult: a bajnokságban Sepsiszentgyörgyön 0–0, míg a Román Kupa csoportkörében Ploiești-en 2–2 volt az eredmény.
| 2024. 03. 08. 20:00 | Kolozsvári CFR CFR | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-0 |
| 2024. 03. 08. 20:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Aradi UTA UTA | 1-0 |
| 2024. 03. 08. 20:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-2 |
| 2024. 03. 08. 20:00 | FC Voluntari Voluntari | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-0 |
| 2024. 03. 08. 20:00 | FC Botoșani Botoșani | Konstancai Farul Farul | 0-0 |
| 2024. 03. 09. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | FCSB FCSB | 4-0 |
| 2024. 03. 10. 20:45 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Universitatea Craiova U Craiova | 1-2 |
| 2024. 03. 11. 20:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Jászvásári Poli Jászvásár |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 30 | 19 | 7 | 4 | 53-28 | 64 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 30 | 15 | 10 | 5 | 55-32 | 55 |
3 | Kolozsvári CFR CFR | 30 | 15 | 8 | 7 | 54-29 | 53 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 30 | 13 | 10 | 7 | 47-38 | 49 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 30 | 12 | 7 | 11 | 43-34 | 43 |
6 | Konstancai Farul Farul | 30 | 11 | 10 | 9 | 37-38 | 43 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 30 | 10 | 12 | 8 | 35-38 | 42 |
8 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 30 | 9 | 13 | 8 | 36-31 | 40 |
9 | Aradi UTA UTA | 30 | 10 | 10 | 10 | 36-43 | 40 |
10 | Petrolul Ploiești Petrolul | 30 | 7 | 14 | 9 | 29-32 | 35 |
11 | Galaci Oțelul Oțelul | 29 | 6 | 15 | 8 | 30-35 | 33 |
12 | Jászvásári Poli Jászvásár | 29 | 7 | 11 | 11 | 32-43 | 32 |
13 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 30 | 9 | 4 | 17 | 43-50 | 31 |
14 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 30 | 8 | 5 | 17 | 22-41 | 29 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 30 | 6 | 10 | 14 | 31-49 | 28 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 30 | 3 | 12 | 15 | 30-52 | 21 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!