A második számú európai kupasorozat H csoportjában csütörtökön 22 órától Glasgowban dirigál majd, ahol a házigazda Celtic a cseh Sparta Prágát fogadja. Ebben a négyesben még az AC Milan és a Lille találhatók. Kovács István segítői Vasile Marinescu és Ovidiu Artene partjelzők lesznek, a negyedik bírónak Marius Avramot választották. Mellette Radu Petrescut is az Európa Ligába delegálták, a C csoportban csütörtökön 19.55-től az izraeli Hapoel Beer-Sheva és a Bayer Leverkusen találkozóját irányítja.
Ezt megelőzően azonban Kovács Istvánnak újabb feladata lesz a Bajnokok Ligájában. Igaz, ezúttal nem meccset vezet, hanem
a videobíró-technológiával (VAR) foglalkozó játékvezető társak munkájában segédkezik.
A BL-főtábla harmadik fordulójának D csoportjában kedden este 10 órától Bergamóban lesz jelenése, ahol az Atalanta és az angol bajnok Liverpool találkozóján videobíró-asszisztens lesz a spanyol Juan Martinez Munuera mellett. Az olaszországi mérkőzésen román játékvezetők bíráskodnak, középen Ovidiu Hațegan tevékenykedik.
A Real Madrid és az Internazionale mérkőzése tekinthető a legérdekesebb párharcnak a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkör 3. fordulójának keddi játéknapján. A B csoportban érdekelt csapatok nyeretlenek maradtak az első két meccsükön, egyelőre nem állnak továbbjutásra, így mindkét félnek nagy szüksége van a győzelemre.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!