HIRDETÉS

Ezt a meccset elfelejtené a Sepsi OSK

Jövő héten a címvédőt fogadja a háromszéki együttes, addig rendezheti sorait. Archív
Fotó: Sánta Imre

2017. július 28., 21:02

Négygólos vereséget szenvedett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a román labdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. Valentin Suciu legénysége Botoșani-ban kapott ki csúfosan.

2017. július 28., 21:02

Hadnagy Attilának és Fülöp Istvánnak is korábbi klubja ellen kellett játszania a péntek esti találkozón: a csatár három évet töltött Botoșani-ban, a középpályás pedig ötöt. Ezen a meccsen mindketten bekerültek a Sepsi OSK kezdő csapatába. Fülöp István öccse, Loránd pedig épp a háromszékieknél játszott két évvel ezelőtt, de most a moldvai alakulatot erősíti. Ő csereként állt be a csapatába.

Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés a vendégek számára, alig 50 másodperc telt el a kezdő sípszót követően, és a moldvaiak máris előnybe kerültek: sarokrúgást végezhettek el, a beívelt labdát Cătălin Golofca lőtte kapura, amit Niczuly még kiütött, de a labda Andrei Miron elé került, aki már nem hibázott, 1–0.

HIRDETÉS

Öt perccel később akár egyenlíthetett volna a Sepsi OSK, de Patrick Petre nagyszerű passzánál Claudiu Herea nagyon rosszul találta el a játékszert, ami a közeli kaput elkerülte. Sebastian Ghinga egy távoli bombával próbálkozott, de a Botoșani hálóőre hárítani tudta, és Patrick Petre is elpuskázott egy nagy lehetőséget

Jött is a válasz, a 15. percben kettőre növelte előnyét a házigazda. Golofca indult meg a balszélen, beadására jól érkezett Laurențiu Buș, és fejjel a felső sarokba bólintotta a labdát, 2–0.

Rövid időn belül hárommal is vezethetett volna a Botoșani, de a majdnem üresen marad kapuba Olimpiu Moruțan nem tudott betalálni, Dumbravă mentett óriásit.

Látva, hogy eredménytelen a játék, Valentin Suciu már a 24. percben cserét hajtott végre: Fülöp István helyére Issa Thiawot küldte. Az első játékrészben már nem történt több említésre méltó esemény, jöhetett a pihenő.

Szünet után még rosszabbá vált a helyzet, ugyanis emberhátrányba kerültek a szentgyörgyiek

– Victoraș Astafeinek adott könnyen piros lapot a játékvezető, miután Mușattal ütközött a levegőben, és a Sepsi OSK középpályásának könyöke az ellenfele arcához ért, a sípmester pedig szándékosnak ítélte az esetet.

Ezután már nem volt kérdés, hogy hova kerül a három pont, a Botoșani teljesen magához ragadta a mérkőzés irányítását, és még két gólt lőtt a félidő első felében: előbb Buș szerezte meg második találatát, majd az őt váltó Mihai Roman is megköszönte a lehetőséget edzőjének, 4–0.

A meccs utolsó perceiben szépített a Sepsi OSK, Patrick Petre mintegy huszonöt méterről végzett el egy szabadrúgást, amit Codrea kapus nem tudott védeni, 4–1.

Nagyon gyorsan jött a válasz a túloldalon, a csereként beálló Fülöp Loránd egy kapu előtti kavarodás után talált be, ezzel beállítva a végeredményt, 5–1. A gólt nem ünnepelte meg a marosvásárhelyi születésű játékos.

Noha pontért, pontokért utazott a szentgyörgyi együttes Botoșani-ba, nagy zakóval térhet haza. Erről a találkozóról sem hiányoztak a Sepsi OSK kitartó szurkolói, és az eredmény kedvezőtlen alakulása ellenére is kitartóan buzdították kedvenceiket.

Jövő héten javíthat, ehhez viszont le kell győzze a címvédőt, ugyanis szombaton 18.30-kor az FC Viitorul látogat a brassói Ifjúság Stadionba.

A Botoșani eddig nagyon jól menetel, csak az első fordulóban játszott döntetlent, akkor a bajnoki címre esélyes Kolozsvári CFR ellen ért el 1–1-es eredményt hazai pályán, majd a másodikban 1–0-ra nyerni tudott a Bukaresti Dinamo vendégeként.

Labdarúgás, 1. Liga, 3. forduló:
FC Botoșani–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 5–1 (2–0),
gólszerzők: Miron (1.). Buș (16., 59.), Roman (65.), Fülöp L. (90.), illetve Patrick Petre (89.).
Piros lap: Astafei (48., Sepsi OSK).
FC Botoşani: Cobrea – Unguruşan, Burcă, Miron, Muşat – Tincu, Cucu – Buş (Roman, 61.), Moruţan, Golofca – D. Popa (Ciaccheri, 69.). Edző: Costel Enache.
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Ursu, Oros, Dumbravă – Ghinga, Herea (Papsys, 51.) – Astafei, Fülöp (Thiaw, 24.), P. Petre – Hadnagy. Edző: Valentin Suciu.
Vezették: Cătălin Popa (Piteşti), illetve Marius Nicoară (Drobeta Turnu Severin) és George Florin Neacşu (Câmpulung Muscel).

További mérkőzések:
Concordia Chiajna–Jászvásári CSM Poli (péntek, 21 óra),
FC Voluntari–Bukaresti Juventus (szombat, 18.30),
Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári CFR (szombat, 21),
FC Viitorul–Bukaresti Dinamo (vasárnap, 18),
Bukaresti FCSB–CS U Craiova (vasárnap, 21),
Astra Giurgiu–Temesvári ACS Poli (hétfő, 21).
A mérkőzéseket a Digi Sport 1, Dolce Sport 1 és a Look TV közvetíti élőben.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

`
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Egyedi rekordot állított fel a Sepsi OSK volt alapembere

A bajnoki címvédő FCSB diadalával indult a 2025–2026-os hazai labdarúgószezon, a Szuperkupa-mérkőzésen legyőzte a kupagyőztes Kolozsvári CFR-t. A fővárosiaktól Marius Ștefănescu, a Sepsi OSK volt játékosa sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.

Tizenhat – ennyi játékostól köszönt el a nyárádtői labdarúgóklub

Jelentősen átalakul a nyárádtői labdarúgócsapat kerete a másodosztályú bajnokság új idényére. A klub bejelentése szerint tizenhat játékossal már nem számolnak.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Új időszámítás a Sepsinél, Suciu nélkül

Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Magyari Szilárd új kihívásra vágyott, túlszárnyalná tavalyi teljesítményét

A másodosztály egyik újoncához igazolt a farkaslaki születésű támadó. Magyari Szilárd úgy érzi, a Szatmárnémeti VSK a megfelelő klub számára, ahol tovább fejlődhet.

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Termelték a találatokat – a Hargita megyei focibajnokságok gólgyárosai

Húsz találat fölötti termés, sőt, egyesek 30, illetve 40 gól is jutottak: a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságok legjobb góllövői ismét bizonyították, hogy az alsóbb ligákban is születnek figyelemre méltó teljesítmények.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

A Szuperligára hangolva: háromnyelvűre váltott az FK Csíkszereda

Új szintre lépett az FK Csíkszereda kommunikációja: a klub honlapja immár három nyelven – magyarul, románul és angolul – is elérhető, a közösségi oldalon pedig kétnyelvű tájékoztatás zajlik.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!