Irányítása alatt az erdélyi alakulat két vereséget és egy döntetlent jegyzett, ezért egyre kilátástalanabb helyzetbe került a Liga 1-ben való bennmaradásért folytatott harcban. Sereghajtóként a Temesvári ACS Polival mérkőzik meg hétvégén az alsóházi rájátszás hatodik fordulójában, ám erre a klub közleménye alapján a másodedző és az erőnléti készíti fel a játékosokat.
Chirilă utódját még nem jelentették be, de sajtóinformációk szerint George Ciorcerinek van a legnagyobb esélye a tisztség betöltésére.
Mellette még Adrian Falub nevét emlegették, ám kérdéses, hogy ő elvállalja-e a csődvédelem alatt álló csapat irányítását. Az ASA egyébként Dario Bonettivel kezdte a szezont, de ő már tavaly augusztusban leköszönt. Utána hosszabb ideig Dan Alexa edzette a csapatot, mígnem – a Chiajna által „elcsábítva” – átadta a stafétát Ilie Stannak, aki múlt hónapban a klubvezetést hangosan bírálva távozott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!