Hirdetés

Érzelmes debütálás: jelesre vizsgázott a 2. Ligában a székelyudvarhelyi játékvezető

Feleki Gellért nagyon jól teljesített az első 2. ligás mérkőzésén
Fotó: Facebook/Feleki Gellért

Érzelmekkel teli bemutatkozáson van túl a székelyudvarhelyi Feleki Gellért: a másodosztályban debütáló játékvezető nemcsak a pályán, hanem a kulisszák mögött is komoly utat járt be, amelynek egyik legfontosabb állomásához érkezett.

Egy különleges mérkőzés, amely sokáig emlékezetes marad Feleki Gellért számára: a székelyudvarhelyi játékvezető a hétvégén mutatkozott be a labdarúgó 2. Ligában a Besztercei Gloria–Metalul Buzău párharcban, egy olyan találkozón, amelynek hajrájában egy kiállításról is döntenie kellett.

Pedig, ahogy ő maga is elmesélte, az egész történet egészen máshonnan indult. „Eleinte én is fociztam, egészen tízéves koromtól kezdve. Nálunk a családban is mindig jelen volt a futball, közösen néztük a nagy tornákat” – idézte fel a Székely Sportnak.

Hirdetés

A fordulatot végül a nővére hozta meg az életében.

Ő kezdte el hamarabb a játékvezetést, és folyamatosan mondta, hogy nincs elég bíró, menjek én is. Nem akartam. Aztán 2017-ben egyszer csak közölte, hogy beíratott a tanfolyamra. Először azt hittem, csak viccel, de amikor felhívott a kollégium elnöke, akkor tudtam, hogy nem és nincs visszaút.”

A kezdeti ellenállás azonban gyorsan eltűnt. Nagyon gyorsan lehetőséghez jutott, 2018 tavaszán már az első megyei mérkőzések után pozitív visszajelzéseket kapott, és egyre inkább magával ragadta a játékvezetés világa.

„Ugyanúgy bele lehet bolondulni, mint a fociba. Vannak nehéz részei, de a sikerélmények miatt meg lehet szeretni.”

A nehéz kezdetek és a „megyei valóság”

Ahogyan azt viszont mind tudjuk, a játékvezetők élete nem csak játék és mese. A pálya széléről érkező beszólások őt is hamar szembesítették a szakma árnyoldalával.

Megyei szinten a nézők szó szerint egy-két méterre vannak, sokszor a hátad mögött. Ha valaki nem elég erős lelkileg, ez nagyon el tudja ijeszteni. Nemcsak itt ebben a megyében, hanem minden szinten ez az egyik oka annak, hogy kevesen választják ezt a pályát”

– mutatott rá Feleki.

Éppen ezért tartja fontosnak, hogy legyenek példaképek – Hargita megyében ugyanis sokáig hiányzott ez a kapaszkodó. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnél (HMLE) abban bíznak, hogy Gellért esete sok fiatalnak lesz megfelelő motiváció, és többen jelentkeznek majd sípmesternek.

„Amikor én kezdtem, nem volt olyan játékvezető a környéken, akit hétről hétre láthattam volna magas szinten. Most talán már más a helyzet, és ez segíthet a fiataloknak. Elég megnézni más megyéket, ott van például Szatmár, ahol nagyon sokan jelentkeznek, hiszen Kovács István napjaink egyik legmagasabban értékelt és legjobb játékvezetője, főleg Romániában, vagy éppen a testvére, Szabolcs” – vázolta fel Feleki.

A másodosztályú bemutatkozás egy régóta várt mérföldkő volt számára, és hiába próbált érzelmileg felkészülni rá, mégis nagy hatással volt, amikor kiderült: eljött az idő.

Szerdán kapjuk meg a küldéseket, és már egy ideje a levegőben lógott, hogy jön ez a meccs. Amikor megláttam, nagyon elérzékenyültem. Akkor tudatosult bennem, hogy a sok munka és áldozat megérte”

– mesélte boldogan a fiatal játékvezető.

A felkészülést sem bízta a véletlenre: videókat elemzett, játékosokat figyelt, korábbi mérkőzéseket beszélt át kollégákkal.

„Próbáltam mindent előre kielemezni, hogy semmi ne érjen váratlanul. Ennek ellenére természetesen az izgalmat nem lehet kizárni. Az első félidőben látszott is rajtam egy kicsit, de ez természetes. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam.

Érződik a különbség a másod- és harmadosztály között. Besztercén alapból nagyon jó körülmények voltak a játékra, nagy pálya, ami általában kedvez nekünk, játékvezetőknek, hiszen nagyobb a terület, így kevesebb a kontaktlehetőség”

– árulta el a Székely Sportnak.

Feleki Gellért kiemelte, hogy játékvezető szemmel egy egészen könnyű mérkőzést kapott el, hiszen nem volt nehéz szituáció, ahol mérlegelni kellett volna egy esetleges büntetőn, minden gördülékenyen ment.

„Nem volt vitatott jelenet, ami nagyon sokat számíthat az ilyen esetekben. A piros lap a végén a két sárga után egyértelmű volt, így azt a döntést sem volt nehéz meghozni.”

Ami még ennél is fontosabb, Feleki pozitív visszajelzéseket kapott a megfigyelőtől is, azonban ahogy ő is fogalmazott „tökéletes meccset szinte lehetetlen lehozni”.

„Mindig vannak apró hibák. Egy mérkőzés után nem lehetünk teljesen elégedettek, mert van amit jobban csinálunk, mást lehet kevésbé.”

Hogyan tovább?

Feleki Gellért részese egy országos programnak, a Next Generationnak, ahol a tizennégy legígéretesebb játékvezetővel foglalkoznak. A projekt célja, hogy minél előbb minél magasabb szintre jussanak ezek a sípmesterek.

„Volt egy visszaesésem egy veseműtét miatt, azonban emiatt nem idegeskedek, igyekszem utolérni magam. Az a legfontosabb, hogy lépésről lépésre haladjak, mindig az a legfontosabb, hogy a soron következő mérkőzésre tökéletesen készen álljak” – magyarázta.

Feleki Gellért a Hargita megyei bajnokságban kezdte a karrierjét •  Fotó: Facebook/Feleki Gellért Galéria

Feleki Gellért a Hargita megyei bajnokságban kezdte a karrierjét
Fotó: Facebook/Feleki Gellért

A következő cél egyértelmű: stabil hely a másodosztályban.

Ha minden jól alakul, nyártól hivatalosan is 2. ligás játékvezető lehetek. De ehhez még nagyon sokat kell dolgoznom, és igyekszem kihozni magamból a legtöbbet. Ahogyan az előbb is említettem: meccsről meccsre szeretnék haladni, mindent a maga idejében”

– zárta a beszélgetést a fiatal játékvezető.

„Jeles plusz”: szakmai elismerést kapott a bemutatkozás után

Feleki Gellért teljesítményét nemcsak a pályán, hanem szakmai körökben is pozitívan értékelték. Bálint Attila, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke szerint a másodosztálybeli debütálás egy hosszabb folyamat eredménye.

„Ez nem egy hirtelen jött lehetőség volt, hanem egy több éves munka gyümölcse. Rengeteg beszélgetés, tapasztalatátadás és közös munka áll mögötte, nemcsak helyi, hanem országos szinten is, mentorok és a játékvezetői kollégium bevonásával” – fogalmazott.

Felekihez hasonlóan ő is kiemelte, hogy a fiatal sípmester egy olyan fejlesztési program része, amelynek célja, hogy a legtehetségesebb fiatal játékvezetők a lehető legmagasabb szintre jussanak. „Ő egy olyan programban van benne, amelynek a végső célja nemcsak a másodosztály, hanem az élvonal, sőt a nemzetközi szint. A mostani debütálás ennek az útnak egy fontos állomása volt.”

Bálint Attila a mérkőzést élőben követte, és szakmai szemmel is elégedetten értékelt.

Nehéz meccs volt, kiélezett helyzetekkel. A végén piros lapot is kellett adnia, de jól kezelte a szituációkat. Látszott rajta, hogy felkészült, fejben is ott volt. Összességében minimális hibákkal, de nagyon jól vezette a mérkőzést.”

A visszajelzések is megerősítik ezt az értékelést. „Az ellenőr és a szakmai stáb részéről is pozitív visszajelzések érkeztek, így nyugodtan mondhatom, hogy jelesre vizsgázott – sőt, jeles pluszra.”

A siker nemcsak egyéni szinten jelentős, hanem a megyei játékvezetés számára is komoly mérföldkő. „Hargita megyében évtizedek óta nem volt olyan játékvezető, aki ilyen szint közelébe jutott volna. Ez hatalmas előrelépés, és nagyon fontos jelzés a fiatalok számára is.”

A cél pedig nem is lehetne más, mint példát mutatni és lendületet adni a következő generációnak.

„Ezt a sikert mindenképp szeretnénk felhasználni a toborzásnál is. Reméljük, hogy motivációt jelent majd azoknak, akik most gondolkodnak azon, hogy belevágjanak, és azoknak is, akik már elindultak ezen az úton.”

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Egy percre megáll a focivilág, Mircea Lucescu emlékének adóznak

Elhunyt Mircea Lucescu, a legendás edző 80 éves volt. Az UEFA döntése értelmében az európai kupamérkőzések előtt egyperces gyászszünettel tisztelegnek az emléke előtt. Ahogy a román bajnokikon is.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Idén a Vasas nyerte büntetőkkel a Húsvét Kupát (videóval)

A kellemes tavaszias időnek is köszönhetően nagyjából 800 ember volt kíváncsi a Rózsa és Iskola utcaiak (Vasas), illetve a Szent János és a Szentimre utcaiak (Kerekerdő) hagyományos labdarúgó-mérkőzésére Székelyudvarhelyen.

Szívinfarktus után intenzív osztályra került Mircea Lucescu

A román labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányának állapota hirtelen sokat romlott és kiderült, hogy akut szívinfarktust szenvedett. A 80 éves szakember túl van az életveszélyen, állapota stabil – közölte a bukaresti egyetemi kórház.

Előtérben a támadó foci, új lesszabályt tesztelnek

Eddig csak beszéltek róla, ezúttal a FIFA nem csak dolgozik a lesszabály módosításán, hanem az új rendszert a kanadai élvonalban teszteli.

Két nagy visszatérő a székely csapatok erőfelmérőjén

A székelyföldi labdarúgás két legjelentősebb képviselője, az élvonalbeli helye megtartásáért küzdő FK Csíkszereda és a 2. Ligában feljutási álmokat dédelgető Sepsi OSK kihasználva a válogatott szünetet egymás ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Gólzáporos edzőmeccset játszott egymással a Kolozsvári CFR és a Marosvásárhelyi ASA

Öt találat esett a házigazda CFR és a Marosvásárhelyi ASA közötti szombati barátságos mérkőzésen, amelyen a kolozsváriak 3–2-re nyertek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!