Hirdetés

Elszenvedte első vereségét az FK Csíkszereda az U15-ös női labdarúgó Elit Ligában

Annabelle Nombot (jobbról) egyfordulós eltiltása miatt nem léphetett pályára
Fotó: FK Csíkszereda

Megszakadt az FK Csíkszereda lánycsapatának győzelmi sorozata az U15-ös női labdarúgó Elit Ligában. A csíki lányok Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK otthonában szenvedtek egygólos vereséget.

Negyedik mérkőzését játszotta az FK Csíkszereda együttese csütörtökön a Sepsi OSK ellen a női U15-ös bajnokságban, ahol az eddigi három nagyarányú győzelmet hét közben egy vereség követte, többek között az egyik legjobb játékosát, Annabelle Nombotot is hiányolni kényszerülő csíkiak szoros meccsen kikaptak Háromszéken.

A találkozót követően Portik Helga, a csíki csapat vezetőedzője értékelt az FK honlapjának. „A mérkőzést kissé megilletődve kezdtük, nem kaptuk a helyünket, mivel át kellett szervezzük a posztokat, mert páran hiányoztak a kezdőből. Ez meg is látszott a pályán, nem mertünk úgy vállalkozni, ahogy kellett volna,

sokat hibáztunk, nem hoztunk megfelelő döntéseket, aminek sajnos meg is lett a következménye. Tanultunk belőle, átbeszéltük a dolgokat, megpróbáljuk minél hamarabb kijavítani a hibákat. Megyünk tovább és készülünk a következő mérkőzésre"

– mondta el Portik Helga.

Hirdetés
Női labdarúgás, U15-ös korosztály, Elit Liga, 3. csoport, 10. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FK Csíkszereda 2–1 (1–0),
Gólszerzők: Miruna–Raluca Boghici (31. és 39.), illetve Cseke Melánia (49.).

Sepsi OSK: Emanuela Michaela Dudaș – Fülöp Bettina, Bálint Maya Gabriela, Handra Zsófia, Tamási Petra, József Nóra, Carina Ștefania Suciu, Lukács Renáta Tímea, Kacza Adelina Dumitrița, Miruna Raluca Boghici, Makó-Áfra Anna. Vezetőedző: Vasile Suciu.

FK Csíkszereda: Rusu Kriszta – Benedek Kincső, Andrea Cristina Sandu, Alexia Georgiana Zănoagă, Orbán Anna, Cseke Melánia, Kádár Noémi, Páll Vanda (Basa Brigitta, 45.), Kósa Ágota, Lénárt Nikolett (Balázs Ajna, 45.), Amalia ElenaTărpăscu. Vezetőedző: Portik Helga.

A csoport másik mérkőzését, az Estera Țifești–FC Botoșani találkozót szombaton, április 20-án 12 órától rendezik.

Az állás/ női U15-ös Elit Liga, 3. csoport
1. FK Csíkszereda 10 8 1 1 61–11 25
2. Sepsi OSK 10 4 1 5 21–48 13
3. Estera Țifești 9 3 2 4 16–18 11
4. FC Botoșani 9 2 0 7 14–35 6

A következő forduló (április 27.) programja: FC Botoșani–FK Csíkszereda és Estera Țifești–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK.

A 16 csapatos bajnokságban a csoportküzdelmek során két oda–visszavágós kört teljesítenek a csapatok, majd negyeddöntős párharcok következnek, ezen minden csoport első két-két helyezettje vehet részt. A döntő torna négycsapatos lesz. A mérkőzések 2x35 percesek.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Edzőtáborban készülnek a piros-feketék akadémiai együttesei

Edzőtáborokkal és váltakozó intenzitású, hathetes felkészülési időszakkal készülnek a tavaszi folytatásra a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia csapatai. A felkészülési időszakrol Dusinszki Zoltán sportszakmai igazgató nyilatkozott.

Nyolc fiatal debütált: az FK Csíkszereda élen jár az U21-esek szerepeltetésében

Nyolc fiatal mutatkozott be az élvonalban a piros-feketéknél, ezzel a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) statisztikája szerint az FK Csíkszereda adta a legtöbb lehetőséget U21-es labdarúgóknak a Szuperliga őszi idényében.

Idén is összegyűltek a Start 2000 focicsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, és emellett egy jót futballoztak.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

A Puskás Akadémia emeberhátrányban, tizenegyespárbajban ejtette ki az FCSB-t

Bejutott az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája, a Youth League legjobb 32 csapata közé a Puskás Akadémia együttese. A magyar korosztályos bajnok büntetőpárbajban nyert a román bajnok FCSB ellen.

Belehúztak az idei utolsó meccseiken a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Eredményesen zárták az év utolsó Elit és Ifjúsági Kupa fordulóját az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai: a székelyföldi akadémiák együttesei többségében győzelmet arattak, és a lányok is sikerekkel búcsúztatták az esztendőt.

Közel voltak a hibátlan mérleghez a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Egy vereségen múlt a hibátlan hétvége a labdarúgó Elit és Ifjúsági Kupa 2. fordulójában. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai összesen hét mérkőzést zártak győzelemmel.

Vereséggel zárták az év utolsó bajnoki fordulóját az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai

Hétközi fordulóval zárták az évet az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai: az Elit Ligában az U17-esek a hatékonyabb Craiovától kaptak ki, míg az Ifjúsági Ligában a piros-feketék emberhátrányban maradtak alul az FC Argeș ellen.

Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata legyőzte az FCSB-t az UEFA Ifjúsági Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján Bufteán. A visszavágót Felcsúton rendezik.

Sikerek és nagy csaták az utánpótlás-rájátszásban

Fordulatos hétvégét hozott a labdarúgó Elit- és Ifjúsági Ligák rájátszásának negyedik, illetve ötödik fordulója: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK fiataljai egyaránt nagyot küzdöttek, a Hargita megyeieknél több fontos győzelem is született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!