Öt napon belül másodszor lépett pályára Botoșani-ban a Sepsi OSK, miután hétfőn 1–1-et ért el a Jászvásári Poli vendégeként. A pénteki találkozó előtt egy pont választotta el egymástól a két csapatot a tabellán, amelyek a mezőnyben a legtöbb döntetlent játszották.
Az első félidőben többször is megszerezhette volna a vezetést László Csaba csapata, de a moldvaiak kapusa, Eduard Pap remek napot fogott ki, és sorra védett Carnat, Deaconu, vagy Vașvari lövéseinél. Deaconu szabadrúgásánál betaláltak ugyan a vendégek, a gólt azonban nem adták meg, a beadás pillanatában ugyanis a Sepsi OSK játékosai mind lesen voltak.
Aztán térfélcsere után hamar előnyhöz jutottak a sepsiszentgyörgyiek:
Holzmann kezesése miatt tizenegyest kaptak, ezt Vașvari értékesítette, aki korábbi csapata ellen talált be.
A mérkőzés utolsó részében visszahúzódott a Sepsi OSK, a Botoșani pedig mindent elkövetett az egyenlítésért. Tíz perccel a lefújás előtt ezt sikerült is elérnie, miután
Kilyén gyengén hazaadott labdájára lecsapott Mihai Roman, és Fejért kicselezve a kapuba gurított.
A hosszabbítás perceiben mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, előbb Velev az oldalhálóba lőtt, majd a másik oldalon Chalkiadakis a kapufát találta el. Az újabb döntetlennel a Sepsi OSK megőrizte idegenbeli veretlenségét, azonban elszalasztotta a lehetőségét, hogy megelőzze ellenfelét, és felsőházi rájátszást érő helyre jusson.
Labdarúgó 1. Liga, 12. forduló:
FC Botoșani–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Roman (84.), illetve Vașvari (54., büntetőből).
Botoșani: Pap – Patache, Haruț, Chindriș, Holzmann – Rodriguez, Papa, Ofosu, Ongenda (Chalkiadakis, 64.), Ashkovski (Roman, 58.) – Moussa (Cîmpanu, 74.). Edző: Marius Croitoru.
Sepsi OSK: Fejér – Kilyén, Bouhenna, Tincu, Ștefan – Deaconu (Flores, 77.), Vașvari, Velev, Carnat (Salli, 71.) – Karanovic (Diakite, 90+3.), Safranko. Edző: László Csaba.
Vezette: Ovidiu Hațegan.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 12. forduló
| 2019. 10. 04., 18:00 | FC Botoșani | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 1–1 |
| 2019. 10. 04., 20:30 | Universitatea Craiova | Jászvásári Poli | 1–1 |
| 2019. 10. 05., 14:30 | Medgyesi Gaz Metan | Academica Clinceni | 2–1 |
| 2019. 10. 05., 20:30 | FCSB | Bukaresti Dinamo | 1–1 |
| 2019. 10. 06., 20:30 | FC Viitorul | Kolozsvári CFR | 3–1 |
| 2019. 10. 07., 18:00 | FC Voluntari | Chindia Târgoviște | 0–1 |
| 2019. 10. 07., 20:30 | Astra Giurgiu | Nagyszebeni Hermannstadt | 0–0 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!