Kulcsfontosságú győzelmet aratott hétfőn az FK Csíkszereda, amelyből oroszlánrészt vállalt a 31 éves védő. Csürös Attila megszerezte első gólját a Szuperligában, az LPF a 28. forduló álomcsapatába is beválasztotta – egyedüliként képviselve a Hargita megyei együttest.
Az FC Hermannstadt elleni találkozón nemcsak a vezető találatot jegyezte, hanem védekezésben is kiemelkedőt nyújtott. Öt labdát szerzett, két tisztázása és egy blokkolt lövése volt. A földön vívott párharcainak felét megnyerte (hatból hármat), a levegőben négyből három fejpárbajt hozott, emellett egy kulcspasszt is kiosztott.
A 2–1-es győzelemmel az FK pontszámban beérte a Petrolult, és két fordulóval az alapszakasz vége előtt reális esélye nyílt arra, hogy elmozduljon a kiesést, illetve osztályozót jelentő helyek közeléből. Március 1-jén éppen Ploiești-re látogat Ilyés Róbert együttese, ahol közvetlen riválisa ellen tehet újabb lépést a biztonságosabb pozíció felé.
Eközben a Hermannstadt számára újabb csalódást hozott a csíkszeredai vereség. Dorinel Munteanu december közepén vette át a csapat irányítását, azonban tíz tétmérkőzésen mindössze egy győzelmet tud felmutatni hét vereség és két döntetlen mellett.
A tapasztalt szakember a találkozó után kijelentette, nem áll fel önként a kispadról, kitart elképzelései mellett, ugyanakkor elfogadja a vezetőség döntését, amennyiben más irányba indulna el a klub. Minden jel arra utal, hogy rövid lehet számára a nagyszebeni kitérő, akárcsak tavaly a Sepsi OSK élén, ahol szintén nagyon kevés időt töltött.
Az alapszakaszból már csak két forduló maradt hátra, a küzdelem továbbra is kiélezett a felsőházi rájátszást érő helyekért.
A forduló pénteken a Galaci Oțelul és az Aradi UTA 2–2-es döntetlenjével indult, amely egyik félnek sem kedvezett.
A Kolozsvári U 3–1-re győzött Botoșani-ban, ezzel megerősítette a negyedik helyét. A bombaformában lévő Kolozsvári CFR kilencedik egymást követő bajnokiját nyerte meg, 2–1-re múlta felül a Petrolult, és gyakorlatilag biztosította helyét a play-offban.
A forduló rangadóján a Bukaresti Rapid hazai pályán győzte le a Dinamót, így a két fővárosi együttes egyaránt 52 ponttal áll, négy egységgel lemaradva az éllovas Universitatea Craiova mögött. Az oltyánok 3–0-ra nyertek az Unirea Slobozia otthonában, és karnyújtásnyira kerültek az alapszakasz megnyerésétől.
Az újonc FC Argeș értékes 1–0-s sikert aratott a Farul ellen, ezzel megszilárdította hatodik helyét a tabellán. A zárómérkőzésen a címvédő FCSB fölényesen nyert a sereghajtó Metaloglobus ellen, ezzel még maradt esélye a play-offra.
A következő játéknap február 27-én, az FC Hermannstadt–FC Botoșani párharccal indul, míg március 2-án, az Unirea Slobozia–Bukaresti Rapid meccsel zárul.
| 2026. 02. 20. 17:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Aradi UTA UTA | 2-2 |
| 2026. 02. 20. 20:00 | FC Botoșani Botoșani | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-3 |
| 2026. 02. 21. 18:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-1 |
| 2026. 02. 21. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2026. 02. 22. 15:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Konstancai Farul Farul | 1-0 |
| 2026. 02. 22. 20:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Universitatea Craiova U Craiova | 0-3 |
| 2026. 02. 23. 17:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-1 |
| 2026. 02. 23. 20:00 | FCSB FCSB | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 4-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 28 | 16 | 8 | 4 | 50-25 | 56 |
2 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 28 | 14 | 10 | 4 | 42-25 | 52 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 28 | 15 | 7 | 6 | 44-28 | 52 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 28 | 14 | 6 | 8 | 41-26 | 48 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 28 | 13 | 8 | 7 | 45-39 | 47 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 28 | 14 | 4 | 10 | 36-28 | 46 |
7 | FCSB FCSB | 28 | 12 | 7 | 9 | 43-35 | 43 |
8 | FC Botoșani Botoșani | 28 | 11 | 9 | 8 | 36-25 | 42 |
9 | Aradi UTA UTA | 28 | 11 | 9 | 8 | 35-38 | 42 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 28 | 11 | 8 | 9 | 39-26 | 41 |
11 | Konstancai Farul Farul | 28 | 10 | 7 | 11 | 38-34 | 37 |
12 | Petrolul Ploiești Petrolul | 28 | 6 | 10 | 12 | 22-30 | 28 |
13 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 28 | 7 | 7 | 14 | 28-57 | 28 |
14 | Unirea Slobozia Slobozia | 28 | 7 | 3 | 18 | 26-44 | 24 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 28 | 3 | 8 | 17 | 24-49 | 17 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 28 | 2 | 5 | 21 | 22-62 | 11 |
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Túl vagyunk három fordulón a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Az FK Csíkszereda egyelőre biztos bennmaradó helyen áll. Nézzük, mi várható a székelyföldi együttesre a folytatásban.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!