Nagyot fordult a világ néhány hét leforgása alatt a kincses város csapatánál. A CFR kiverekedte magát a középmezőnyből, és hibátlan sorozatának köszönhetően egyre magabiztosabban közelít a play-off felé. A Petrolul elleni találkozót már nyolc egymást követő bajnoki győzelemmel a háta mögött várta.
A vendégek azonban nem feltartott kézzel érkeztek a megmérettetésre. A 11. percben Chică-Roşă távoli lövése Popát dolgoztatta meg, majd félórányi játék után egy gyors kontra végén ismét ő került helyzetbe, de a hazai kapus bravúrral hárított. A játékrész hajrájában Roche fejese a keresztlécen csattant, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidőben ritmust váltott a CFR. A hazaiak egyre nagyobb nyomást helyeztek a Petrolul védelmére, és a 62. percben meg is szerezték a vezetést: Korenica próbálkozása utat talált a kapuba (1–0). A Petrolul azonban nem adta fel, és a játékrész derekán Papp révén egyenlíteni tudott (1–1), így ismét nyílttá vált a mérkőzés.
A hajrában a CFR fokozta a tempót, és beszorította ellenfelét. Papp egyszer még a gólvonalról mentett, ám a 81. percben már ő sem segíthetett: Biliboc közelről volt eredményes, ezzel újra előnyhöz juttatta a hazaiakat (2–1).
Erre már nem érkezett válasz a sárga mezesektől. A CFR sorozatban kilencedik bajnokiját is megnyerte, és két fordulóval az alapszakasz zárása előtt rendkívül kedvező helyzetből várhatja a hajrát a felsőházi rájátszásért zajló küzdelemben.
| 2026. 02. 20. 17:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Aradi UTA UTA | 2-2 |
| 2026. 02. 20. 20:00 | FC Botoșani Botoșani | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-3 |
| 2026. 02. 21. 18:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-1 |
| 2026. 02. 21. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2026. 02. 22. 15:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Konstancai Farul Farul | 1-0 |
| 2026. 02. 22. 20:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Universitatea Craiova U Craiova | 0-3 |
| 2026. 02. 23. 17:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-1 |
| 2026. 02. 23. 20:00 | FCSB FCSB | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 4-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 28 | 16 | 8 | 4 | 50-25 | 56 |
2 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 28 | 14 | 10 | 4 | 42-25 | 52 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 28 | 15 | 7 | 6 | 44-28 | 52 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 28 | 14 | 6 | 8 | 41-26 | 48 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 28 | 13 | 8 | 7 | 45-39 | 47 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 28 | 14 | 4 | 10 | 36-28 | 46 |
7 | FCSB FCSB | 28 | 12 | 7 | 9 | 43-35 | 43 |
8 | FC Botoșani Botoșani | 28 | 11 | 9 | 8 | 36-25 | 42 |
9 | Aradi UTA UTA | 28 | 11 | 9 | 8 | 35-38 | 42 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 28 | 11 | 8 | 9 | 39-26 | 41 |
11 | Konstancai Farul Farul | 28 | 10 | 7 | 11 | 38-34 | 37 |
12 | Petrolul Ploiești Petrolul | 28 | 6 | 10 | 12 | 22-30 | 28 |
13 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 28 | 7 | 7 | 14 | 28-57 | 28 |
14 | Unirea Slobozia Slobozia | 28 | 7 | 3 | 18 | 26-44 | 24 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 28 | 3 | 8 | 17 | 24-49 | 17 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 28 | 2 | 5 | 21 | 22-62 | 11 |
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!