Miután az előző hétvégén – Bölöni László bemutatkozó mérkőzésén – a hosszabbításban szalasztotta el a győzelmet hazai pályán a Volosz ellen, a Panathinaikosz a ligautolsó Lamiánál vendégeskedett az élvonalbeli görög labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában.
A szombat esti találkozón nyeretlen csapatok feszültek egymásnak, de a vendégek számítottak esélyesebbnek. Ezt sikerült is igazolniuk a zöld-fehéreknek, akik két góllal verték a sereghajtót.
A fővárosiaktól a spanyol csatár, Carlitos López duplázott, míg a görög válogatottban is szereplő kapus, Szokratisz Diudisz 0–1-es állásnál, a 20. percben tizenegyest védett.
Bölöni László csapata a második félidőben nyújtott jobb teljesítményt, és a helyzetek száma alapján akár több góllal is nyerhetett volna.
A Panathinaikosz tehát hatodik nekifutásra, a marosvásárhelyi edzővel pedig először tudott győzni a bajnokságban. A „zöldek” a megszerzett három ponttal feljöttek a 14 csapatos bajnokság tabellájának kilencedik helyére.
A következő héten két hazai mérkőzést játszanak a Bölöni-fiúk. Előbb kedden pótolják az Apollon Szmirnisz elleni, elhalasztott bajnokit, majd szombaton az Atromitoszt fogadják. A soros ellenfelek egyaránt athéni illetőségű csapatok.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!