Hirdetés

Először kapott gólt a Sepsi OSK, a vereséget sikerült elkerülni (videóval)

Rondon nem fogott ki jó napot, kihagyta a helyzeteit
Fotó: Pinti Attila

Nagyon korán hátrányba került hazai pályán, aztán végig küszködött a gólszerzéssel a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat. Az újonc Galaci Oțelul csak a hajrában tört meg, így valahogy összejött az egyenlítés, de többet nem tudtak kihozni ebből a meccsből.

A Szuperliga 4. fordulójához tartozó hétfő késő délutáni találkozóra öt helyen változtatott a kezdőcsapatban a Sepsi OSK szakvezetése a CSZKA Szófia ellen múlt csütörtökön kiütéssel, 4–0-ra megnyert mérkőzéshez képest.

Hirdetés

Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés a házigazdák számára, Ninaj hatalmas hibáját követően már a 4. percben hátrányba kerültek. A szlovák védő a tizenhatos előtt sima passz helyett a cselezést választotta, de nem tudta elvinni Gaitan mellett a labdát, amely Alexandru Pop elé került, aki élt is a semmiből jött lehetőséggel.

Ez volt a Sepsi OSK első kapott gólja az új szezonban, a hetedik hivatalos mérkőzésen tudták bevenni a háromszékiek kapuját.

Kevéssel ezután akár még nagyobb bajba is kerülhetett volna Liviu Ciobotariu vezetőedző csapata, Niczuly tolta ki a szabadrúgás után érkező veszélyes beadást.

Ezt követően mezőnyfölényben játszott a Sepsi, de nem tudott mit kezdeni és pontatlanok voltak támadásban. A vendégek védelme sem állt stabil lábakon, de a hazai játékosok nem tudták kihasználni a hibákat.

Az első hazai lehetőségre a 26. percig kellett várni, amikor Ion Gheorghe hozta helyzetbe Rondont, aki elhibázta a befejezést.

A szünetig veszélyesebb volt az Oțelul, amelynek kétszer is megvolt a lehetősége az előnye növelésére, a gólszerző Pop szabadrúgása kevéssel kerülte el a kaput, Gaitan kapáslövését pedig kitolta a sepsiszentgyörgyiek kapusa.

Ezek után mégis egyenlíthetett volna a Sepsi OSK, Niczuly kirúgása után Rondon nagy ziccert hagyott ki, igaz a partjelző végül lest intett.

Videó: Orange Sport

A folytatásra érkeztek a cserék a hazaiaknál, rögtön hárman, Ciobotariu, Ștefănescu és Alimi is pályára léptek a második félidő elejétől.

Ștefănescu rögtön ki is harcolt egy szögletet, amelyből Ninaj közel volt ahhoz, hogy jóvá tegye a meccs eleji hibáját, de fejesét kitornászta a galaciak kapusa.

A túloldalon a vendégek sem tétlenkedtek, Gaitan volt nagyon közel a gólhoz, azonban öt méterről nem találta el a kaput.

A szünetet követő fellángolás után a hazaiak nem tudták komoly nyomás alá helyezni az Oțelul kapuját, mindössze egy kapushibánál veszélyeztettek, de Rondon rossz döntést hozott, majd szabadrúgás következtében újra Ninaj fejelt, ezúttal azonban pontatlan volt.

Aztán a hajrában kisebb szerencsével sikerült betalálni, Dumitrescu beadása után nem tudtak felszabadítani a galaci védők, a labda Safrankóhoz került, aki fordulásból laposan a hálóba lőtt.

Még maradt ideje a győztes gól megszerzésére is a Sepsi OSK-nak, de Rondon csúnyán elrontotta a fejesét,

a három ponthoz pedig a hosszabbításban az Oțelul volt közelebb, a fiatal Tănasă a kapufát találta el.

Egymást követő két győzelem után a Sepsi OSK értékes pontokat veszített hazai pályán a bajnokságban, de a döntetlen ellenére mégis feljött a második helyre. A sepsiszentgyörgyi csapat számára következik az Európa Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének hazai első mérkőzése, csütörtökön 20 órától a kazah FK Aktobe együttesét látják vendégül.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 4. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Galaci Oțelul 1–1 (0–1).

Gólszerzők: Safranko (85.), illetve A. Pop (4.).
Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță, Bălașa (Ciobotariu, 46.), Ninaj, Dumitrescu – Păun, Francisco (Alimi, 46.), Gheorghe (Ștefănescu, 46.) – Aganovic (Damașcan, 67.), Varga (Safranko, 56.), Rondon. Edző: Liviu Ciobotariu.
Oțelul: Stoian – Zhelev, Yabre, Lovric, Panait – Cisotti, Lopez (Jardan, 79.), Gaitan (Zivulic, 57.) – Bodișteanu (Tănasă, 65.), Pop (Neagu, 57.), Cîrjan (Fatai, 66.). Edző: Dorinel Munteanu.
Vezette: Viorel Flueran.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 4. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Bekeményítenek a Kolozsvári CFR játékosai

A bajnoki bronzérem és ezzel együtt az európai kupaindulás kiharcolása ellenére sincs nyugalom a Kolozsvári CFR háza táján. A játékosok ultimátumot adtak a klubvezetésnek, és készek távozni, ha nem kapják meg az elmaradt fizetésüket.

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Európa élmezőnyében a Szuperliga, rengeteg külföldi játékos szerepel a román élvonalban

Végéhez közeledik a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os idénye, a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legutóbbi kimutatásából pedig kiderült, hogy a román élvonal Európa egyik legnemzetközibb bajnokságává vált.

Feljutott a Corvinullal, válaszút előtt Kilyén Szabolcs

A bajnoki címet szerző csapat tagja volt a szovátai származású labdarúgó a másodosztályban, viszont nagyon kevés lehetőséget kapott. A feljutás után Kilyén Szabolcs maradna a Vajdahunyadi Corvinulnál az élvonalban is, de mérlegelnie kell.

Négy csapat, két kiadó hely: máris ismert az osztályozók időpontja a Szuperligában

Kedden kisorsolták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában a Szuperligában maradásért, illetve feljutásért zajló osztályozók menetrendjét. A párosítások már korábban eldőltek, most viszont a pontos program is hivatalossá vált.

Visszavonul a Kolozsvári CFR legendája

A Kolozsvári CFR 40 éves középpályása bejelentette, hogy az FC Argeș elleni pénteki bajnoki lesz pályafutása utolsó mérkőzése. A klub legendája a szurkolóktól is elköszönt, és telt ház előtt búcsúzna el.

Tavaly kiejtette a Sepsi OSK-t az élvonalból, idén helyet cserél vele a 2. Ligában

Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása, a hétfő esti utolsó fordulóban eldőlt, hogy másodikként az Unirea Slobozia búcsúzik az élvonaltól.

Kiütéssel lett a Szuperliga bajnoka az Universitatea Craiova

Több mint harminc év után ismét bajnok az Universitatea Craiova, miután vasárnap este kiütéses, 5–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Kolozsvári U ellen a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának kilencedik fordulójában.

A sportsajtóban Diószegi a sztár, a feljutás mellett Marius Ștefănescu visszatéréséről is cikkeznek

A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

Ignacio Heras maradna: az első osztályban akarok játszani ezzel a csapattal

Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!