A védekező középpályás poszton játszó Mátyás László egy évig kölcsönben játszik a marosvásárhelyi csapatnál, jövő nyárig tart a szerződése az FCSB-vel. Elmondása szerint azért érkezett, hogy tapasztalatot szerezzen a felnőttek között, valamint fejlődjön és keményebb játékos váljon belőle.
Az előző szezonban az FCSB megnyerte az élvonalbeli bajnokságot, Mátyás pedig többször részt vett az edzőtáborokban és négyszer szerepelt a meccskeretben is, de nem kapott lehetőséget arra, hogy bemutatkozhasson a felnőtt csapatban.
– fogalmazott a Maros megyei gyulakutai származású játékos, aki a legszebb éveket töltötte a fővárosi klub utánpótlásánál, az U15-ös és U17-es korosztályban is megnyerte az Elit Ligát, valamint a Román Kupát és a Szuperkupát is elhódította.
Mátyás László megjegyezte, azért választotta a Marosvásárhelyi SE-t, mert szép projekt van kialakulóban a csapatnál, valamint az edzők és az elnök is nagyon bíznak benne.
A télen több tapasztalt játékos érkezett, mint Victoraș Astafei és Fülöp István. Azt szeretnénk, hogy nyárig szokjunk össze, egy kemény csapatunk legyen, mert a következő idényben az lesz a cél, hogy feljussunk. Amennyiben erős játékoskeretünk lesz és összetartó társaságot fogunk alkotni, sok munkával ez megvalósítható” – mutatott rá.
A Marosvásárhelyi SE a hetedik helyen töltötte a téli szünetet a 3. Liga 7-es csoportjában. A hétvégi első tavaszi fordulóban szombaton 15 órától hazai pályán a sereghajtó Feketehalmi ACSM ellen játszik, majd az alapszakasz utolsó két játéknapján a Kudzsiri Metalurgistullal idegenben, végül a Gyulafehérvári CSU-val otthon találkozik. Ezt követően az alsóházi rájátszásban lesz érdekelt a vásárhelyi együttes, ahol egyértelmű elvárás az első hely megszerzése.
Mátyás Lászlónak merész céljai vannak, a pályafutása során hosszú távon azt szeretné elérni, hogy a korosztályos mellett felnőtt válogatott játékos legyen, valamint a hazai élvonalban és az öt legerősebb európai bajnokság valamelyikében játsszon.
A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Sárga jelzésű, azaz elsőfokú, kiadós esőre vonatkozó riasztás van érvényben a fővárosban és az ország további 13 megyéjében, míg a hegyvidéken havas esőre és havazásra kell számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!