HIRDETÉS

Először Európa trónján a Manchester City

Összejött a triplázás a Manchester Citynek
Fotó: Facebook/Manchester City

A Manchester City nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as kiírását, miután szombaton az isztambuli döntőben 1-0-ra legyőzte az Intert.

A mérkőzést felvezető zenés és táncos megnyitó ünnepség zárásaként György Ádám, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész játszotta el a Bajnokok Ligája himnuszát, amikor a csapatok kivonultak a telt házas isztambuli stadion gyepére.

HIRDETÉS

A találkozót a sokkal esélyesebbnek tartott Manchester City hatalmas lendülettel kezdte, így alig három percet kellett várni az első kapura lövésre, de a gólkirály Haaland próbálkozása fölé szállt, ahogy három perccel később Bernardo Silva még veszélyesebb kísérlete is.

A kezdetben beszoruló Internazionale aztán rendezte a sorait, és bár a riválisnál volt többet a labda, mégis ígéretesebb akciókat tudott vezetni, azaz korántsem csak a védekezésre összpontosított. Több esetben a letámadása is eredményre vezetett, így kevésbé tudott kibontakozni az angolok játéka.

A szigetországi együttes - amely sérülés miatt elvesztette Kevin De Bruynét, akit két éve hasonló okból szintén le kellett cserélni a BL-döntőben -

az első félidő utolsó harmadában megint fölénybe került, de ez többnyire meddőnek bizonyult a várakozásoknak megfelelően stabilan védekező olaszokkal szemben. Az egyetlen kivételt Haaland helyzete jelentette, de akkor Onana állta a labda útját.

A térfélcserét követően is az első BL-trófeájára hajtó Manchester City futballozott fölényben, helyenként be is tudta szorítani olasz riválisát, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani a betömörülő Internazionaléval szemben, amely ráadásul szórványos ellentámadásaiból rendre eljutott az angolok tizenhatosáig, de ott az utolsó kulcspasszok nem bizonyultak hatékonynak.

A második félidő első nagy helyzetét így is - egy hatalmas védelmi hiba után - az argentin válogatottal világbajnok Lautaro Martínez hagyta ki. A vezetést viszont az angol gárda szerezte meg, amikor a sokadik hatástalanított beadás egyikére Rodri csapott le, majd lőtt hajszálpontosan.

Rodri gólja döntött •  Fotó: Facebook/Manchester City Galéria

Rodri gólja döntött
Fotó: Facebook/Manchester City

Az Inter azonnal sebességet váltott, közel is járt a gyors egyenlítéshez, de Dimarco előbb a keresztlécre, majd az előtte álló csapattársára fejelte a labdát.

A hátralévő húsz percben a kék-feketék próbálkoztak becsülettel, de a fellazuló védelem megingásait kihasználva többször is eldönthette volna az összecsapást a Manchester City, Onana azonban védéseivel meccsben tartotta a csapatát, főleg Foden nagy helyzeténél.

A hajrában Lukaku kétszer is hosszabbításra menthette volna a mérkőzést az Inter számára, de előbb ötméteres fejesével a gólvonalon álló Edersont találta el, majd egy támadással később a lövése elkerülte a kaput.

A hosszabbítás utolsó pillanatában Edersonnak még egy bravúrt kellett bemutatnia Gosens fejesénél, amely után viszont már ünnepelhetett is, mert a játékvezető lefújta az összecsapást.

Josep Guardiola ezzel az első vezetőedző lett, aki két csapattal is triplázni tudott egy szezonon belül, ugyanis az angol bajnok és FA Kupa-győztes Manchester City előtt a 2008/09-es idényben a Barcelonával is megnyerte hazája bajnokságát és kupasorozatát a BL mellett.

A Manchester City a legrangosabb európai kupasorozat 23. győztese lett, míg a három trófeával rendelkező Inter a 2010-es diadala után ezúttal alulmaradt a döntőben.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, döntő:

Manchester City (angol)-Internazionale (olasz) 1-0 (0-0)

Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel).
Gólszerző: Rodri (68.)
Sárga lap: Haaland (92.), Ederson (94.), illetve Barella (59.), Lukaku (83.), Onana (92.)
Manchester City: Ederson - Akanji, Ruben Dias, Ake - Stones (Walker, 83.), Rodri - Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish - Haaland
Internazionale: Onana - Darmian (D'Ambrosio, 84.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) - Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco - La. Martínez, Dzeko (Lukaku, 57.)
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Többször is beintett a szurkolóknak, most lelép a Sepsi OSK kegyvesztett támadója

Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elrontotta a második félidőt, nagyon nehéz helyzetbe került a Ferencváros

A szünetet követően szétesett a játéka, végül 3–1-re kapott ki a Ferencváros az azeri Qarabagtól kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája-rájátszás első mérkőzésén.

Megszenvedett a továbbjutásért a Craiova, a javára fordította a párharcot a Győr

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást az U Craiova, véghez vitte a bravúrt a Győri ETO, míg a Paksi FC győzelme ellenére búcsúzott csütörtökön este a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében.

Nem tudott csodát tenni a CFR, idegenben is hármat vágott az FCSB

Csütörtök este rendezték a nemzetközi kupasorozatok selejtezőinek harmadik fordulós visszavágóit, az Európa-ligában pedig érdekelt volt az FCSB és a Kolozsvári CFR is. Előbbi magabiztosan jutott tovább, utóbbi viszont búcsúzott a sorozattól.

Kiütötte a bolgár bajnokot, már csak egy lépésre van a BL-főtáblától a Fradi

A Ferencvárosi TC jó helyzetkihasználásával 3–0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, így bejutott a playoffkörbe.

Az FCSB és az U Craiova diadalmaskodott, a Győr és a Paks kikapott a nemzetközi porondon

Három román, két magyar együttes volt érdekelt csütörtökön este a labdarúgó Európa és Konferencia Liga selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. Kétgólos hátrányból fordított az FCSB.

A Braga élt a lehetőségeivel, nehéz visszavágó vár a Kolozsvári CFR-re

Nem tudott meglepetést okozni a Kolozsvári CFR a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, csütörtökön este hazai pályán szoros vereséget szenvedett portugál Braga ellen.

Minden lehetőséget kihagytak a Fradi BL-selejtezőjén

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben. Nagy helyzet kevés volt a mérkőzésen, a hazaiak egy kapufáig jutottak, míg a magyar bajnok találatát les miatt érvénytelenítették.

Nyolcból hatan még talpon maradtak, velük találkoznak a román és magyar csapatok az európai kupákban

Lezárult az újabb selejtezőkör a nemzetközi kupaporondon, ahol ezúttal is akadt néhány meglepetés. Az FCSB búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de három magyar és két román csapat továbbjutott a következő fordulóba.

Egy évvel a Mourinho-féle balhé után: Kovács István ismét Fenerbahce meccset vezet

Kovács István vezeti a Fenerbahce–Feyenoord labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját augusztus 13-án, Isztambulban – ez lesz a nagykárolyi játékvezető első nemzetközi küldetése a 2025–2026-os idényben.

A szerencse a Kolozsvári CFR mellé állt, továbbjutott a Craiova, a Paks és a Győr is

Csütörtökön rendezték a labdarúgó Európa Liga és a Konferencia Liga selejtező második forduló párharcainak visszavágóit. Három magyar és három román együttes volt érdekelt.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!