A korábban ismertetett menetrend szerint a vasárnapi játéknapon a kieső zónában érdekelt öt csapat azonos időpontban, 17 órától lépett volna pályára. A ligánál kedden úgy döntöttek, hogy
egy órával előre hozzák a három sorsdöntő meccset, köztük az Unirea Slobozia és a Sepsi OSK találkozóját, amely így 16 órától kezdődik az Ilfov megyei Clinceni-ben.
Az összecsapás előtt a sepsiszentgyörgyi együttes a 8., osztályozót jelentő helyet foglalja el az alsóházi tabellán, két ponttal előzi meg a vetélytársát, és legalább egy döntetlenre van szüksége ahhoz, hogy megtartsa ezt a pozíciót, vereség esetén viszont vélhetően kiesik az élvonalból.
Amennyiben azonban a sepsiszentgyörgyiek megszerzik a győzelmet, bebiztosítják a bennmaradásukat, osztályozó nélkül is, függetlenül attól, hogy milyen eredmény születik a másik két mérkőzésen, a Jászvásári Poli és a Petrolul Ploiești, valamint az FC Botoșani és az FC Hermannstadt között.
A Sepsi OSK ugyanis a legtöbb pontot szerezte az alapszakaszban és ennek köszönhetően előnyt élvez abban az esetben, ha a rájátszás végén pontazonosság alakul ki a csapatok között.
Habár a rangsorolásnál az első kritériumnál hátrányban van, mivel felkerekítették a pontszámát (akárcsak a Jászvásári Polinak és az FC Botoșani-nak), de a második szempontot, azaz az alapszakaszban gyűjtött pontszámot figyelembe véve mindegyik riválisa előtt végezne.
| 2025. 05. 16. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Konstancai Farul Farul | |
| 2025. 05. 17. 14:00 | Aradi UTA UTA | Gloria Buzău Gloria | |
| 2025. 05. 18. 16:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Petrolul Ploiești Petrolul | |
| 2025. 05. 18. 16:00 | FC Botoșani Botoșani | FC Hermannstadt Hermannstadt | |
| 2025. 05. 18. 16:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 8 | 4 | 3 | 1 | 11-6 | 36 |
2 | Galaci Oțelul Oțelul | 8 | 6 | 0 | 2 | 13-5 | 34 |
3 | Konstancai Farul Farul | 8 | 3 | 3 | 2 | 12-9 | 30 |
4 | Aradi UTA UTA | 8 | 4 | 1 | 3 | 9-11 | 30 |
5 | Jászvásári Poli Jászvásár | 8 | 3 | 3 | 2 | 9-3 | 28 |
6 | Petrolul Ploiești Petrolul | 8 | 2 | 2 | 4 | 8-10 | 28 |
7 | FC Botoșani Botoșani | 8 | 3 | 1 | 4 | 9-11 | 26 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 1 | 2 | 5 | 6-14 | 26 |
9 | Unirea Slobozia Slobozia | 8 | 2 | 5 | 1 | 9-7 | 24 |
10 | Gloria Buzău Gloria | 8 | 2 | 0 | 6 | 4-14 | 16 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!