Az egyik neves olasz lap, a Corriere dello Sport által közölt hír szerint Gianni Infantino, a FIFA elnöke úgy látja, lecsökkent a mérkőzéseken az az idő, amikor a labda valóban játékban van, és erre azt látja megoldásnak, ha 10 perccel meghosszabbítják a meccsek hosszát.
A Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) statisztikái alapján átlagosan a 90 perces játékidő 60-65 százalékában van játékban a labda a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában ez a szám 64,7 százalék.
A lap úgy tudja, ha sikerül mindenkivel elfogadtatni az ötletet, már a novemberben rajtoló katari világbajnokságon bevezethetik a történelmi újítást.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!