– Másfél évig volt az FK Csíkszereda vezetőedzője, hogyan gondol vissza erre az időszakra, szakmailag sikerült véghez vinnie mindazt, amit tervezett?
– Tartalmas, szép és eredményes másfél évet tudhatunk magunk mögött. Az első félév az ismerkedés, a beilleszkedés és a csapatépítés időszaka volt. Ezután pedig az eredményességre tettük a hangsúlyt. A 2016–2017-es őszi szezon nagyszerűen sikerült, magabiztosan vezettük a tabellát, és a mutatott játékra sem lehetett panasz. A tavaszi szezon viszont nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nagy csalódás számunkra, hogy nem nyertük meg a bajnokságot. Főleg annak tudatában, hogy szinte végig vezettük a tabellát.
A két nagy rivális, a Szászhermány és a Miroslava ellen nagyszerűen teljesített a csapat. A játék képe alapján mind a két mérkőzésen gólokkal kellett volna nyernünk. De sajnos nem rúgtuk be a jobbnál jobb lehetőségeinket.
Ha ezt nézem, akkor csalódott vagyok. Ha viszont azt nézem, hogy szinte telt ház előtt játszhattuk a hazai meccseinket, megmozdult a régió, focilázban égett a város, hogy egyre több gyermek akar focista lenni, és nem Messi vagy Ronaldo, hanem Ilyés Robik és Bajkó Barnik szeretnének lenni, akkor pozitívan lehet értékelni az elmúlt időszakot. Abban biztos vagyok, hogy jövőképe már van a csíkszeredai focinak. Előbb vagy utóbb lesz a városnak 2. ligás csapata. Én nagyon bízom benne, és nagyon szurkolok, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen.
– Ön szerint mit kell tennie az FK következő edzőjének, hogy a csapat feljusson a 2. Ligába?
– Olyan edző kell az együttes élére, aki azonnal megtalálja a közös hangot a fiúkkal. Itt most nem lesz idő az ismerkedésre, mint ahogyan nekem volt fél évem. Ha ezt megoldja, akkor ez a csapat bármire képes lehet. Azt gondolom, ez a titka az egésznek. Én sok erőt és kitartást kívánok neki ehhez a nemes, bár közel sem könnyű feladathoz.
– Hogyan vált el a csíkszeredai csapattól, miért nem fogadta el az FK vezetősége által felajánlott következő feladatkört? Hol szeretné folytatni edzői pályafutását?
– Döntésem már jóval a bajnokság előtt megszületett. És ezen az eredmény sem változtatott volna. Nagyszerűen éreztem magam az FK-nál. Rengeteget tanultam, tapasztaltam. Sokat változtam mind szakmailag, mind emberileg. Csak köszönetet tudok mondani, és hálás vagyok az elmúlt másfél évért. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik egy kicsit is segítették a munkámat. Minden egyes FK-alkalmazottnak. A szurkolóknak, a lokálpatriótáknak a biztatást. Az FK és a városvezetés támogatását. De elsősorban Varga Károly szakmai igazgatónak szeretnék köszönetet mondani, aki nélkül nem lehettem volna az FK vezetőedzője. Azt még nem tudom, hova tovább. Az biztosnak tűnik, hogy Nyíregyházán fogunk élni a feleségemmel. Tehát valószínű, hogy abban a régióban folytatom a pályafutásomat.
– Milyen élményekkel gazdagodott Székelyföldön, esetleg voltak negatív tapasztalatai?
– Milyen élményekkel gazdagodtam? Maradjunk annyiban, hogy lesz mit mesélni a gyerekeimnek. Szinte minden nap történt valami, ami eszembe jut és elmosolyodom. Rengeteg pozitív élményt kaptam Székelyföldön.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!