A harmadosztály 1. csoportjában szereplő FK Csíkszereda a 3. helyről várja a folytatást, a feljutásért szinte egyenlő eséllyel négy csapat harcol: a Bákói Aerostar (31 pont), a Románvásári VSK (30 pont), az FK Csíkszereda (30 pont) és az Galaci Suporter Club Oţelul (29 pont).
Bálint László György vezetőedző az első edzést kint a szabadban, a csíkszeredai stadionban tartotta, az ősszel pályára lépő játékosok többsége jelen volt az első foglalkozáson, de új arcokat is felfedeztünk.
„Lesznek távozók, és érkezők is, több játékossal tárgyalunk. Egyelőre egyetlen játékos, Kilyén Szabolcs érkezése biztos” – tájékoztatott Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke. A középhátvéd poszton játszó 20 éves szovátai Kilyén Szabolcs a Hagi Akadémiánál nevelkedett, játszott az FC Viitorul U19-es csapatával az UEFA Youth Leage-ben, majd egy kupameccsen a felnőttek között is bemutatkozott. Tavaly ősszel Sepsiszentgyörgyre, majd Marosvásárhelyre adták kölcsön, utóbbi csapatban szinte mindig játszott a román 2. Ligában.
Bálint László Györgytől, az FK vezetőedzőjétől megtudtuk, hogy február 12-éig hazai környezetben készül a csíki focicsapat. Egyelőre három edzőmérkőzés biztos: január 27-én a Tatrangon, Brassó megyében edzőtáborozó Șttința Miroslava (2. ligás), február 3-án a Brassói ASSR (a Brassói 4. Liga éllovasa), február 10-én pedig a Radnóti FC (3. ligás) lesz a csíkiak ellenfele.
– közölte Bálint.
Március első hétvégéjén folytatódik a 3. Liga, a tavaszi idény első meccsén az FK Csíkszereda az Avântul Valea Mărului együttesét fogadja.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!