A klub szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint az FK Csíkszereda U19-es együttese a szerdai Románia Kupa mérkőzésen Botoșani-ban lépett pályára, ahol
a helyi szurkolótábor szidalmazta a csapat játékosait, és rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulást tanúsított a csapattal szemben.
Szondy Zoltán emlékeztette a Román Labdarúgó Szövetség versenyigazgatóját, hogy
A Székelyhon érdeklődésére az FK Csíkszereda elnöke elmondta,
a pályán szeretnék megkapni a felhívásra a visszajelzést.
„A szabályzat egyértelmű: abban az esetben, ha a közönség vagy annak egy része rasszista rigmusokat kiabál be, a bírónak kötelessége a mérkőzést leállítani, és felhívni a szervezők figyelmét, hogy ennek vessenek véget. Ezután a mérkőzés újrakezdődik, majd ha ez ismét megtörténik, a bírónak kötelessége a mérkőzést lefújni. Ez a mi esetünkben egyszer sem történt meg, pedig szinte mindig van ilyen helyzet” – részletezte a klubelnök.
Hozzátette, „egyetlen egyszer, a Románia Kupa döntőn, amikor ott volt mindenki, aki számít a romániai futballban, akkor a bíró leállította a meccset, és utána ezek a magyarellenes rigmusok nem hangzottak többet el”. Meglátása szerint azért, mert „mindenkinek volt annyi esze, hogy ha nem is szereti a magyarokat, de nem akarja, hogy a csapata vesztesként hagyja el a pályát”. Szondy nyomatékosította: azt várják el, hogy tartsák be a szabályzatot.
Az FK Csíkszereda elnöke mostanáig a romániai kluboknál tapasztalható rossz anyagi helyzet miatt, illetve ismerve a büntetések nagyságát nem tett panaszt, most viszont azt kéri a Román Játékvezetői Testülettől, hogy hozza meg a megfelelő intézkedéseket, ellenkező esetben panaszt nyújt be a diszkriminációellenes tanácshoz.
– mondta portálunknak Szondy.
Hozzátette,
az FK Csíkszereda büszke arra, hogy játékosainak nagy része magyar nemzetiségű, ráadásul a szidalmazott focisták között éppenséggel három U18-as román válogatott játékos is volt.
Mint a Székelyhonnak kifejtette,
„Meg kell nézni a statisztikát: sok esetben a játékosaink, amikor állandóan szidják őket, odamennek az ellenfélhez és szájon vágják őket. Ezért sok piros lapot kaptunk. Amikor azért vesztik el a fejüket, mert a magyarságukban, székelységükben sértik meg őket, nem is szoktuk őket megbüntetni. Nem sportszerű reakció, de meg is érthető, hogy akit kilencven percen keresztül gyaláznak, annál elszakad a cérna” – hangsúlyozta Szondy.
Mint mondta, a bekiabálások miatt nem torpannak meg a fiatal labdarúgóik, sőt „az figyelhető meg, hogy ilyenkor sokkal jobban küzdenek”.
– zárta Szondy Zoltán.
A FC Botoșani–FK Csíkszereda U19-es Románia Kupa mérkőzés eredménye egyébként rendes játékidőben 1–1 volt, büntetőkkel viszont az FC Botoșani jutott tovább.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!