Hirdetés

Egyetlen kérdés maradt a Szuperliga alapszakaszának utolsó fordulójára

Hatalmasat küzdött a Sepsi OSK, de csak döntetlent tudott kiharcolni a Kolozsvári CFR ellen
Fotó: Pinti Attila

Az utolsó előtti, 29. fordulóban eldőlt, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK nem lesz ott a legjobb hatban, ezért az alsóházban kezdi meg a rájátszást. Az utolsó játéknapon derül ki, hogy melyik gárda zárja az élen az alapszakaszt.

Továbbra is rendkívül sűrű a mezőny a román élvonalbeli bajnokságban, azonban a legjobb hatnak sikerült elhúznia a többitől, így biztossá vált, hogy kik folytatják a play-offban. A 29. forduló nyitónapján a Galaci Oțelul az Unirea Slobozia otthonában aratott 1–0-s győzelmet, azonban a bezsebelt három pont után ugyanúgy maradt a középmezőnyben.

Hirdetés

Pénteken este rendkívül fontos megmérettetést rendeztek, a Sepsi OSK a Kolozsvári CFR-t látta vendégül. Mindkét együttesnek kellett volna három egység, ugyanis a hazaiak csak azzal tudták volna életben tartani a felsőházi reményeiket, míg a kincses városiak hatalmas versenyben vannak az első helyért.

A párharc során az OSK kezdett jobban, sikerült a vezetést is megszereznie, majd a CFR egyenlíteni tudott, a végén pedig több lehetőséget is elpuskázott, 1–1-es végeredménnyel zárult a találkozó, ami lényegében egyik alakulatnak sem volt jó.

A háromszéki gárda így biztos hetedikként zárja az alapszakaszt, míg a kolozsvári klub két ponttal marad le az éllovastól.

Kapcsolódó

Szombaton a szintén első pozícióra pályázó Kolozsvári U az FC Botoșani-t fogadta, ahol nagy meglepetésre a vendégcsapat tudott diadalmaskodni (0–1), ezzel pedig elmozdult a 16. helyről. Szintén gólszegény meccset játszott egymással az Universitatea Craiova és a Konstancai Farul, amit a rengeteg lehetőség ellenére alig nyert meg az olténiai együttes.

Nem örülhetett az egy pontnak a CFR, két ponttal marad el az első helytől •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Nem örülhetett az egy pontnak a CFR, két ponttal marad el az első helytől
Fotó: Pinti Attila

Egyetlen találat döntött a három pont sorsáról a Jászvásári Poli–Petrolul párharcon is, ahol a hazaiak örülhettek a végén. Hosszú hetek óta ez volt a Poli első sikere a bajnokságban. Vasárnap este rendezték a forduló rangadóját, a Bukaresti Rapid az FCSB-t fogadta.

Ahogyan az várható volt, leginkább a presztízsről szólt a mérkőzés, amit végül emberhátrányban fejezett be a címvédő, végül pedig gól nélküli döntetlennel egyeztek ki a felek.

Hétfőre maradt Gloria Buzău–Aradi UTA találkozó, aminek szintén pontosztozkodás lett a vége (1–1), majd a zárómeccsen a Bukaresti Dinamo magabiztosan verte a Nagyszebeni Hermannstadt FC gárdáját (2–0), ezzel pedig megerősítette az ötödik helyét a tabellán.

Kapcsolódó

Az alapszakasz utolsó fordulójának nagy nyertese a Kolozsvári CFR lehet, aki a Buzău együttesét látja vendégül. Főriválisai, az FCSB és a Kolozsvári U egyaránt rangadót játszik, így könnyen elképzelhető, hogy a bordó mezes kincses városiak végeznek az élen. A Sepsi OSK idegenben zár a Petrolul vendégeként.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 29. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
29
14
11
4
42-24
53
2
Universitatea Craiova U Craiova
29
14
10
5
45-27
52
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
29
13
12
4
50-32
51
4
Kolozsvári U Kolozsvári U
29
14
9
6
42-26
51
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
29
12
12
5
39-26
48
6
Bukaresti Rapid Rapid
29
11
13
5
35-25
46
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
29
11
8
10
38-34
41
8
FC Hermannstadt Hermannstadt
29
10
8
11
33-40
38
9
Petrolul Ploiești Petrolul
29
8
13
8
28-29
37
10
Aradi UTA UTA
29
8
10
11
28-33
34
11
Konstancai Farul Farul
29
8
10
11
28-37
34
12
Galaci Oțelul Oțelul
29
7
11
11
22-29
32
13
FC Botoșani Botoșani
29
6
10
13
25-37
28
14
Jászvásári Poli Jászvásár
29
7
7
15
26-44
28
15
Unirea Slobozia Slobozia
29
7
5
17
28-46
26
16
Gloria Buzău Gloria
29
5
5
19
25-45
20
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Több alapemberét is nélkülözi a hazai bajnokiján az FK Csíkszereda

A bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapatát fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. Ilyés Róbert együttese szombaton négy alapemberét is nélkülözni kényszerül az FC Argeș ellen az év utolsó hazai mérkőzésén.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Újabb súlyos pofont kapott a Kolozsvári CFR (videóval)

Hiába játszott egész meccsen fölényben a Kolozsvári CFR, házigazdája, az FC Argeș könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit és magabiztosan nyert szombaton a labdarúgó Szuperliga 18. fordulójában.

Piros pont a Rapidnak: magyar nyelvű üzenettel fogadták a csíkiakat

A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.

Kemény büntetésre számíthat az FK Csíkszereda bosszankodó légiósa (videóval)

Újabb nagyarányú vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a fővárosban, pénteken este 4–1-re kapott ki a Bukaresti Rapid otthonában. A találkozó után Ilyés Róbert vezetőedző közölte, hogy Anderson Ceara büntetésre számíthat a kifakadásáért.

Csak egy félidőn át tartotta a lépést a Rapiddal az FK Csíkszereda (videóval)

Az első játékrészben bátran rohamozott a piros-fehér gárda Bukarestben, a szünet után viszont elfáradt, támadásban veszélytelen volt, a Rapid pedig a hajrában gyors egymás után két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést a Szuperliga 18. fordulójában.

Meglepné az éllovas Rapidot az FK Csíkszereda

Az éllovas otthonában vendégeskedik pénteken este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 18. fordulójában. A Slobozia elleni hazai sikert követően magabiztosan utaznak a fővárosba a piros-feketék, és céljuk, hogy meglepjék a Rapidot.

Az FK Csíkszereda nyitja és zárja az év utolsó fordulóit a Szuperligában

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta az élvonalbeli bajnokság idei két utolsó fordulójának menetrendjét. Kiderült, hogy az FK Csíkszereda előbb nyitja, majd zárja a játéknapokat, és mindkétszer idegenben lép pályára.

Megállítják a bajnokságot, hogy a románok hangolhassanak a vb-pótselejtezőre

Keresik a megoldást, hogy a labdarúgó Szuperliga megálljon, amikor a nemzeti együttes a törökök elleni csatára készül. Ezzel hosszabb lenne a 2025–2026-os évad.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!