A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága csütörtök délután tárgyalta a Sepsi OSK–FCU Craiova mérkőzés ügyét, amelyet az vendégszurkolók magyarellenes skandálásai miatt felfüggesztettek, valamint a fegyelmi bizottság 3–0-ra a székelyföldieknek ítélte oda zöld asztalnál.
Az FCU Craiova fellebbezett, így ez lesz a második számú döntés a találkozóval kapcsolatosan, egy következő – egyben utolsó szint – a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (TAS) lehetséges.
A gsp.ro sportportál információi szerint a sepsiszentgyörgyi klub egy új bizonyítékkal rukkolt elé. Ez alapján a játékvezető, Andrei Chivulete által diktált első játékmegszakítás pillanatában a házigazda együttes biztonsági tisztje kapcsolatba lépett a stadionban tartózkodó csendőrség vezetőjével.
Ez a rendfenntartók néhány képviselőjét az FCU vendégszektorba küldte, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem fajul el jobban a helyzet. Ők pedig nem tartották szükségesnek a lelátó kiürítését.
Vagyis, a Sepsi OSK így próbálta védeni a szervezői státuszát, amelyet a az FCU Craiova kérdőjelezett meg azzal, hogy a helyszínen lévő vendégsszurkolókat nem távolították el az arénából.
A sepsiszentgyörgyiek ez alapján betartották a szövetség versenykiírását, amely előírja, hogy milyen feltételek mellett lehet kiüríteni a lelátókat.
A FRF fellebbviteli bizottsága a csütörtöki ülésen a két klubot képviselő ügyvédek meghallgatása után úgy döntött, hogy egy új időpontban, március 7-én újból összehívja a bizottságot, ott születhet meg egy új döntés a találkozóval kapcsolatosan.
Addig is a fegyelmi bizottság döntése van érvényben, azaz az összecsapást zöld asztalnál a Sepsi OSK 3–0 arányban nyerte.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!