A SAFP szerdai közleményében kiemelte, a mostani helyzetben úgy tartja helyesnek, ha a szurkolók is arányosan kiveszik a részüket a járvány elleni küzdelemből azzal, hogy a szereplőkhöz hasonlóan beoltatják magukat.
Hozzátették, tudomásul veszik, hogy vannak nézők, akiknek ez nem áll szándékukban, nekik viszont így továbbra is maradnának a televíziós közvetítések, egészen addig, amíg a helyi járványügyi helyzet nem teszi lehetővé, hogy mindenfajta korlátozásoktól és előírásoktól mentesen lehessen kilátogatni a stadionokba.
Svájcban az első és a másodosztály küzdelmei is zárt kapuk mögött zajlanak – miként Európa legnagyobb részében –, a nézők beengedése az érintett klubok számára is rendkívül fontos kérdés.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!