Ahhoz, hogy bajnokot tudjanak hirdetni a 4. Ligában legalább négy együttes benevezése szükséges, amelyek legalább hét mérkőzést kell játszanak, mindezt május 8-áig – ekkor kell lejelenteni a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) a bajnok kilétét.
A végrehajtó bizottság döntése értelmében a most kiírt bajnokságba beiratkozhatnak az 5. és a 6. Ligában szereplő együttesek, amennyiben nem jelentkezik legalább négy csapat a negyedosztályból.
A benevezési határidő szerda (április 14.), 12 óra.
Amennyiben lesz legalább négy csapat, akkor az együttesek május 8-áig hetente két mérkőzést fognak játszani, a bajnoki címet megszerző gárda pedig részt vehet a 3. Ligába kiírt osztályozón.
Megrendezik az 5. és a 6. Ligát is, a benevezés határideje ezekben a bajnokságokban is április 14., 12 óra. Itt nincs meghatározva, hogy meddig kell lejárjon a pontvadászat.
A HMLE oldalán megjelent közleményben kiemelik, hogy a bajnokságokban csak azok a csapatok vehetnek részt, amelyek szigorúan betartják az FRF sürgősségi bizottsága által meghatározott egészségügyi protokollt (többek között kéthetente elvégzett PCR-tesztek, vagy hetente elvégzett gyorstesztek).
A lebonyolítás függ a benevezett csapatok létszámától.
Amennyiben nem lesz elegendő jelentkező, akkor a 2020–21-es megyei, illetve körzeti bajnokságokat nem rendezik meg.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!