Huszonhárom év után szervezi meg a Civil Kurázsi Egyesület és az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) – a polgármesteri hivatallal támogatásával – az udvarhelyi utcabajnokságot. Két korcsoportba nevezhetnek a csapatok: 7.–8., illetve 6. és ennél kisebb osztályosok.
A benevezési határidő június 20-án lejárt,
de mivel még nincs meg a kellő létszám, így a rendezők ezen a héten még várják a csapatok jelentkezését. Vasárnap éjfélig lehet még iratkozni.
A mérkőzések a tervek szerint egy napra rá kezdődnének.
Jelentkezni személyesen az UFF irodájában lehet (Kossuth Lajos utca 20. szám), illetve online ezen a linken. Mivel 18 év alattiakról van szó, minden gyermek szülői bejegyzést is fel kell mutasson.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!