A másodosztály 12. helyezettjéhez látogatott az élmezőny 4. pozíciójában található együttes, ám a két csapat közti osztálybeli különbség ritkán látszott meg a pályán.
Habár az első félidőben több lehetősége volt a Niczuly – Dimitrov, Mitrea, Dumitrescu, Ștefănescu, Purece, Vașvari, Fülöp I., Achahbar, Aganovic, Safranco kezdővel felálló Sepsinek, a próbálkozások pontatlanok voltak, a lövések rendre elkerülték a Turris kapuját.
A játékrész végén bátrabban kezdett focizni a házigazda Turris, ennek szinte meg is lett az eredménye, hiszen egy helyzetüknél Ștefănescunak kellett a gólvonalról mentenie.
A második játékrészben is a Sepsi uralta a játékot és támadott többet, gólt viszont a nagyszerűen védekező hazaiak szereztek, az 58. percben Blănaru ugorhatott fel két Sepsi-védő, Dimitrov és Mitrea között és fejelt hat méterről Niczuly kapujába. Nem sokkal később, a 62. percben még nehezebb helyzetbe került a Sepsi, a gólhátrány után emberhátrányba is került, Annas Achahbar szimulálásért megkapta a mérkőzésen a második sárga lapját, így idő előtt kellett elhagynia a pályát.
Leo Grozavu, a háromszékiek edzője kettős cserével próbálta felrázni csapata támadójátékát, érkezett Golofca Safranko helyett, míg Purece helyét Petrilă vette át, ám ez komolyabb helyzetekhez nem vezetett.
A Turris játékosai pedig egyre többet húzták az időt, egy adott pillanatban hosszú másodperceken keresztül három labdarúgója feküdt a földön és várta az orvosi segítséget.
A Sepsi viszont hajszolta az egyenlítést, a feltolt támadás miatt pedig nagy űr keletkezett a védelemben, a hosszabbítás elején Haita ugrott ki a védők gyűrűjéből, ám közeli lövését védte Niczuly. A vendégek Golofca fejesénél álltak a legközelebb az egyenlítéshez, ám a bólintás nem okozott gondot a kapusnak.
Az öt perc hosszabbítás során időhúzásért még két sárga lapot kiosztott Popa Cătălin játékvezető, az eredmény viszont nem változott,
meglepetésre a 2. ligás Turris jutott a nyolcaddöntőbe, az előző kiírásban a fináléba jutott háromszékiek pedig egy fordulót követően búcsúztak a kupától.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!