Nagyjából kétszáz néző kíváncsi a mérkőzésre, nem csoda, hiszen a Curița játékosai az onești-i sportiskola neveltjei. Ahogy várható volt, az udvarhelyiek uralták a játékot, ám a játékrész első felében nagyon jól tartották magukat a fiatal hazaiak, kezdőcsapatuk mindössze 19,6 év átlagéletkorú volt.
Jól tömörültek a 16-osuk előtt, Mateiciuc révén csak lesgólig jutottak a vendégek. Az első találat a 25. percben született, Petra kapott nagyon szép indítást Merdariutól, aki pár védőt kicselezve a rövid alsóba lőtt, egyben beállította a félidei eredményt.
A szünetben derült ki, hogy miért volt a szokásosnál is több a pontatlanság az SZFC játékában:
hamis Select labdákkal kellett focizni, nem csoda, hogy a labdarúgók végig panaszkodtak a játékszerre.
A második félidőben még jobban kijött a két csapat közti különbség, jöttek is az udvarhelyi ziccerek, a 65. perc Covaciu szögletből ívelte be a labdát, a rövidre érkezett Berkeczi, és a hálóba bólintott. Nem sokkal később pedig eldőlt a mérkőzés és a továbbjutás is, Barta passzolt nagyszerűen az érkező Stanciunak, aki közelről nem hibázott. A végeredményt Covaciu bombagóllal állította be a 80.percben, 35 méterről zúdított a hazai kapuba.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!