HIRDETÉS

Egy gól elég volt a Vasas Femina győzelméhez

Borgóprund elleni sikerével a Vasas már a negyedik a ranglistán. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. november 08., 17:35

Fontos sikert aratott a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó 1. Ligában, a 3. fordulóból elhalasztott, szerdán délután bepótolt mérkőzésen idegenben győzte le a jó formában lévő Borgórprundi Heniu együttesét.

2017. november 08., 17:35

Székely János edző beszámolója szerint nem volt nagyon látványos a meccs, a játékot a Vasas Femina uralta, a hazaiak pedig a kontrákra rendezkedtek be, az első félidőben több veszélyes ellentámadásuk is volt.

A találkozó egyetlen gólja a 36. percben esett, labdaszerzést követően Kis Anitát ugratták a jobb szélen, beadására Mădălina Marinescu érkezett, aki a védőket megelőzve a kapus alatt a hálóba rúgta a labdát.

HIRDETÉS

A második félidőben is a vendégek diktálták az iramot, ám a házigazdák nagyon jól védekeztek, párszor veszélyeztették is Kajtár kapuját, egyenlíteni viszont nem tudtak.

Udvarhelyi szempontból is érdekes mérkőzés volt, hiszen a hazaiaknál pályára lépett Balázs Csilla és Papp Szidónia (Simona Caldare nem játszott), korábban mindnyájan a Vasas Feminát erősítették.

„Egy hétközi meccs mindenki számára kényelmetlen. Számunkra nagy tétje volt, hiszen elhalasztott mérkőzéseink miatt csak a táblázat alsó felében voltunk. A célunkat elértük, most már negyedikek vagyunk. Innentől a vasárnapi, CSȘ Târgoviște elleni bajnokira összpontosítunk” – fogalmazott Székely János.

Női labdarúgó 1. Liga, 3. forduló:
Borgóprundi Heniu–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 0–1 (0–1),
gólszerző: Marinescu (36.). Vasas Femina: Kajtár – Péter, Geréd, Kis, Dávid, Benő, Berkeczi, Colesnicenco, Vlădulescu, Marinescu, Panova. Játszott még: Bíró, Krall és Kecseti.

A ranglista:
1. Kolozsvári Olimpia 21 pont (7 meccs)
2. Temesvári CFR 15 (6)
3. Marosvásárhelyi ASA 9 (7)
4. Vasas Femina 8 (5)
5. Universitatea Alexandria 8 (7)
6. Bukaresti Fair Play 8 (7)
7. Borgóprund 8 (7)
8. CSȘ Târgoviște 8 (7)
9. Real Craiova 4 (6)
10. Nagybányai Függetlenség 1 (7)

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Siralmas volt, szánalmasan játszottunk – a Sepsi OSK elnöke nem kímélte a csapatot

Minden szempontból borzalmas mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FCSB otthonában. A háromszéki klub elnöke, Diószegi László nem leplezte csalódottságát és kritizálta a játékosokat.

Hokis bravúr a Sepsi Arénában: fordított Románia és legyőzte Ukrajnát

A romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott remek harmadik harmadbeli teljesítményének köszönhetően szombaton este legyőzte Ukrajnát a Sepsi Arénában. Dave MacQueen legénysége kétgólos hátrányból fordított.

Székelyhon

Csupán egy könyv maradt a zetelaki víztározónál eltűnt fiatal után

A part mellett legtöbb másfél méter a víz mélysége, ha oda esett volna be a fiatal, meg kellett volna találniuk – derül ki a zetelaki önkéntes tűzoltók vezetőjének, Sándor Dénesnek a beszámolójából.

`
Krónika

Nem tetszik a székelyföldi románoknak Hargita megye új címerterve

Ellenzi Hargita megye újabb címertervét a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, azt állítva, hogy nincs benne utalás a székelyföldi megyében élő román közösségre.

Krónika

Erdélyi gyárainak eladását fontolgatja egy holland élelmiszeripari multi

A romániai piacról való kivonulást fontolgatja a holland FrieslandCampina, amely Romániában a Napolact márkát birtokolja: a cég tanácsadót bízott meg az üzletág értékesítésének vizsgálatával.

Főtér

Hajrá, Daniel David, menj csak neki buldózerrel az oktatási rendszernek!

A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.

Ez is érdekelheti

Összeomlott az első félidőben a Sepsi OSK Bukarestben

Nem bírta az FCSB ritmusát a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában, vasárnap este a címvédő együttes fél óra alatt eldöntötte a találkozót, és ha helyzeteit belövi, akár kiütéses győzelmet is arathatott volna.

Csíkszentkirály nyerte a Csík körzeti futballcsapatok teremtornáját

Két alcsíki együttes, a szomszédos Csíkszentkirály és Csíkszentmárton csapata vívta az 5. ligás csíkszéki labdarúgócsapatok téli teremtornájának döntőjét. A kétnapos esemény Csíkszentmihályon zajlott.

Eddig egyszer sikerült, megduplázná fővárosi sikerei számát a Sepsi OSK

A szezon egyik legnehezebb kiszállása vár a Sepsi OSK-ra, a piros-fehérek vasárnap este a címvédő FCSB vendégei lesznek a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. A háromszéki fiúk viszont elszántak és a győzelemért lépnek pályára a Nemzeti Arénában.

Csak döntetlenre futotta Galacon a Rapidnak, beléphet a legjobb hat közé a Sepsi OSK

Rengeteg ziccert elhibázott a Bukaresti Rapid szombaton este a Galaci Oțelul otthonában, amely így csak 1–1-es döntetlent ért el a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. Amennyiben nyerni tud a Sepsi OSK, felsőházi rájátszást érő helyre lép előre.

Simán nyertek a gyergyóiak a barótiak elleni edzőmeccsen

Barátságos felkészülési mérkőzést játszott a Gyergyószentmiklósi VSK és a Barót VSC szombaton délután. A 3. Ligás házigazdák nagy különbséggel győzték le az egy osztállyal lennebb szereplő ellenfelüket.

Ukrán élvonalbeli csapattal remizett Ilyés Róbert legénysége

Lejátszotta második törökországi felkészülési mérkőzését az Antalyában edzőtáborozó FK Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga éllovasa az ukrán élvonalbeli Csornomorec Odessza ellen ért el 1–1-es döntetlent.

Egy gól döntött a Székelyudvarhelyi FC meccsén Gyergyószentmiklóson

A labdarúgó 3. Liga 1-es szériájában szereplő Ceahlăul Piatra Neamț II. csapatával játszott felkészülési mérkőzést szombaton délben a Székelyudvarhelyi FC, a találkozót Gyergyószentmiklóson rendezték.

Az Újpest ellen tartott főpróbát a csíki női focicsapat

Egy héttel a bajnokság februári folytatása előtt felkészülési mérkőzést játszott az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. Kollár Péter tanítványai szombaton a magyar másodosztály éllovasát, az Újpestet fogadták és két góllal győztek.

Apró lépést tett a legjobb hat felé, az igazi kihívás most következik a Sepsi OSK számára

Meggyőzőbb játékot tanúsított Valentin Suciu együttese csütörtökön este a Konstancai Farul ellen, azonban nem dőlhetnek hátra a Sepsi OSK játékosai, rendkívül nehéz kiszállás vár rájuk a fővárosban.

Meccsdömping a csíkszentmihályi sportcsarnokban a Csík körzeti focitornán

Székelyföld legújabb sportcsarnokában rendezik meg szombaton és vasárnap az 5. ligás csíkszéki labdarúgócsapatok idei téli teremtornáját.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!