A Vremeanoua.ro honlapon megjelent információk szerint az együttes elutazott a Bákói SC otthonába, hogy szombaton lejátssza 22. fordulós mérkőzését. A találkozóra tizenhárom játékost neveztek, közülük azonban hatan nem voltak leigazolva, ezt pedig észrevette a bákói vezetőség, így hét játékossal kellett felállniuk a pályára.
A 18. percben a házigazda már 4–0-ra vezetett, amikor az egyik vaslui-i játékos „megsérült”, és a játékvezető a szabályoknak megfelelően lefújta a találkozót. A Vremeanoua.ro szerint a Miroslava elleni bajnokin is több olyan atleticós játékos lépett pályára, aki nem volt leigazolva, de ez csak utólag derült ki (a Știința 5–0-ra nyert).
Egyébként az Atletico Vaslui vezetősége a 21. fordulóban nem vállalta a Románvásári VSK elleni hazai bajnoki megrendezését, így zöld asztalnál azt a mérkőzést is elveszítette 3–0-ra. Ősszel Vaslui 3–0-ra verte a Székelyudvarhelyi FC-t, míg az FK Csíkszeredától oda-vissza is 1–0-ra kapott ki. A program szerint Udvarhelyre a 30., egyben utolsó fordulóban kellene jönnie.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!